Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A Corteva piaci részesedése Magyarországon 2018-ban a növényvédőszer üzletágban 10%, a vetőmagüzletágban 20-30% között volt. A divízióhoz tartozó szarvasi vetőmagüzem a világ egyik legjelentősebb létesítménye, ahol hibridkukorica-vetőmagot dolgoznak fel. A szarvasi vetőmagot a magyar vásárlók mellett többek között olasz, francia, német, orosz, ukrán piacon értékesítik, írta közleményében a cég.
Az Egyesült Államokban használt számviteli elvek (GAAP) szerinti, folyamatos működésből származó részvényenkénti eredmény (EPS) 0,02 dollár, míg a GAAP szerinti, folyamatos működésből származó adózott eredmény 26 millió dollár volt. A cég azt is elmondta, hogy korábbi kötelezettségvállalásainak megfelelően 2019-ben a Corteva mintegy 220 millió dollár osztalékot fizetett részvényeseinek. A vállalkozás elmondása szerint a növényvédelmi ágazat árbevétele 6,4 milliárdról 6,3 milliárd dollárra, a vetőmagpiacról származó árbevétel 7,8-ról 7,6 milliárd dollárra csökkent. 2019 negyedik negyedévében ugyanakkor az árbevétel 6%-kal haladta meg a korábbi év azonos időszakának árbevételét.
A vállalat előrejelzése szerint 2020-ban a nettó árbevétel hozzávetőleg 14,5 milliárd dollár körül alakul, míg a működési, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) mintegy 2,2 milliárd dollár lesz. A társaság működési EPS-tartománya várhatóan 1,45 és 1,55 dollár között fog alakulni.

A Corteva Agriscience 2019. júniusban vált önálló, tőzsdei céggé, a világ több mint 130 országának mezőgazdaságában van jelen. A társaságnak 2018-ban jött létre a magyarországi divíziója, amelybe a DowAgriSciences Hungary Kft., a DuPont Magyarország Kft., a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft., valamint a Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt. tartozik. A vállalatok 185 embert foglalkoztatnak.
(Fotó: Corteva Agriscience)