Zuhan a tojás termelői ára, nő az illegális import

agrarszektor.hu
A külföldi ellenőrízetlen importnak köszönhetően 45 százalékkal ment lejjebb a tojás a termelői ára. Ez az import nagyrészt illegális, ezért a jelentősen leszabályzott hazai gazdák nem tudnak érvényesülni. Erről természetesen a fogyasztók nem kapnak tájékoztatást

 

A tojástermelés idén 20 %-kal esett visszább, a jércék esetében ez az uniós csatlakozás évétől érezhető, azóta a tojók száma 1,2 millióval tehető kevesebbre - tudtuk meg a Baromfi Terméktanács (BTT) közleményéből.

 

A hagyomásos ketreceket 2 éven belül meg kell szüntetni, ez ajánlott az EU irányelvei szerint, ezzel többen egyetértenek, ellenben rengeteg helyen megmaradtak a régi tartási módszerek, így ez nagyobb termelési felületet eredményez.

 

A BTT jelezte, hogy vannak információik azon üzemekről, melyek jelöletlen illegálisan behoott import tojással foglalkoznak. Céljük, hogy ezeket az importokat a hatóságok jobban, illetve a terméktanács közreműködésével ellenőrízze.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?