Elképesztő drágulás jöhet a magyar boltokban: ennyibe kerülhet a tojás húsvétkor

A húsvét egyik hagyományos élelmiszere a tojás, amelyből az ünnep során családonként átlagosan 30-60 darabot vásárolnak a magyarok, összességében pedig mintegy 100-150 millió darab is fogy ilyenkor. A fogyasztók számára tehát nagyon nem mindegy, hogy lesz-e elég tojás a boltok polcain, illetve, hogy lesz-e elég hazai tojás húsvétkor; és ha igen, akkor az mennyibe fog kerülni nekik. Az Agrárszektor egyebek mellett erről kérdezte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségét (Tojásszövetség), amely a Baromfi Termék Tanácson (BTT) belül működik.

Agrárium 2023 konferencia

Az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye Kecskeméten: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a legjelentősebb támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci, innovációs és gépesítési változásokat, amelyek alapvetően meghatározhatják az ágazati vállalkozások 2023-as tevékenységét. Minden hazai agrárszereplőnek elengedhetetlen információs forrás!

A magyar konyha erősen épít a tojásra, ez az egyik alapanyaga a legtöbb süteménynek és tésztafélének is, a különféle salátákról, töltött húsokról és egyéb ételekről nem is szólva. A magyar fogyasztók számára éppen ezért egyáltalán nem közömbös, hogy van-e, lesz-e elegendő tojás a boltokban és a piacokon, különösen a húsvéti (és a karácsonyi) időszakban, amikor mindig megugrik a fogyasztás. Hasonlóan kardinális kérdés a tojás ára, ami ugyancsak nagyban befolyásolja fogyasztás mértékét. Ezzel kapcsolatban az Agrárszektor megkereste a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségét, melynek mezőgazdasági titkára, Dr. Molnár Györgyi elmondta, hogy a tojás ára mindig olcsó, tavaly például húsvét után leesett az ára, és azóta a termelők az önköltség alatt 2-6 forinttal tudják értékesíteni a termékeiket, miközben a takarmányok, az energia és a csomagolás ára, valamint a munkabérek is emelkedtek. Ahogy a szakember fogalmazott, lemorzsolódás van erre az évre.

Dr. Molnár Györgyi beszélt arról is, hogy nem az önköltségtől függ a tojás ára, hanem a piaci viszonytól. Amíg kínálati piac van, addig a felvásárlók nem adnak jobb árat a termelőknek, keresleti piacnál viszont lehet árat emelni. Ami az Európai Uniót illeti, a Tojásszövetség mezőgazdasági titkára ismertette, hogy 2021. januárjától nézve a termelői eladási árak emelkedni kezdtek, míg a tavalyi év elején 142 eurót fizettek 100 kg tojásért, ez idén februárra felment 179 euróra is, és a márciusi árak biztos magasabbak voltak, már csak a háború miatt is. A különféle tartástechnikából származó tojások árai is érdekesen alakulnak - mutatott rá Dr. Molnár Györgyi, kifejtve, hogy a ketreces tartásból származó tojáshoz képest a mélyalmos tartású tojások ára 10-15%-kal magasabb már, a szabadtartású tojásoké 65-120%-kal, a biológiai tartásúé pedig akár 200%-kal magasabb is lehet.

Az orosz-ukrán háború kapcsán a szakember elmondta, hogy a fegyveres harcok kirobbanása óta Ukrajnából legalább 3 millió ember érkezett az Európai Unióba, ennyivel több főt kell etetni. Az EU azonban tojásból önellátó, többet termel, mint amennyit importál. 2021-ben 2%-os volt a többlettermelés, 2022-re 1,5%-ot jósolnak. Ami az importot illeti, az unión kívüli tojásimport csaknem fele (48%-a) a Nagy-Britanniából érkezik, közel negyede (23,3%-a) pedig Ukrajnából, de ez most az ottani infrastruktúra megszűnésével kiesett. Dr. Molnár Györgyi szerint a háború kitörése után egy héttel már érezni lehetett, hogy az uniós tojáspiac felborult. Közben több nagy tojástermelő országban beütött a madárinfluenza, a franciáknál például egész kerületeket kellett kiirtani, a spanyoloknál pedig 12 napos szállítmányozói sztrájk volt, amelynek során semmiféle árut, nyersanyagot, feldolgozott vagy kész terméket nem szállítottak sehová. Az energia és üzemanyagok ára már az orosz-ukrán háború előtt is folyamatosan emelkedett, ez azóta is folytatódik, február vége óta pedig a gabonaárak is kilőttek.

Az Európai Unióban kicsit lecsökkent az eladható tojás mennyisége, ez azonban nem azt jelenti, hogy gond lenne az ellátásban. Nincs hiány, csak áttértünk egy olyan keresleti oldalra, ami azzal jár, hogy az árak elindultak fölfelé

- mutatott rá Dr. Molnár Györgyi.

A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára elárulta, hogy a háború előtt a szakmabéliek még azt számolták, hogy 40 forintot kellene adni a termelőnek, mostanra viszont annyira elszálltak az árak, hogy tervezhetetlenné vált az önköltség. Az árak elindultak felfelé, jelenleg 1000-1200 forintba kerül egy kiló tojás. Ezt sokan drágállják, pedig melyik az az állati termék, ami teljes értékű fehérje, és ennyiért meg lehet venni - tette fel a kérdést a szakember, hozzátéve, hogy bármennyire is úgy tűnik, hogy áremelkedés van, a tojás valójában továbbra is olcsó.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy a fogyasztók hozzá vannak szokva az olcsó tojáshoz. De most mindennek emelkedik az ára, ezt nem igazán lehet kikerülni

- mondta Dr. Molnár Györgyi.

Arra a kérdésre, hogy mennyivel drágább az unióban a ketreces és a szabadtartás, a szakember azt válaszolta, hogy itt van az a pont, amikor a fogyasztónak is jeleznie kellene, hogy ezt ennyiért szeretné megvenni. Nem kellenek az ágazatnak a művi beavatkozások, az a legjobb, ha senki nem akar drágítani a terméken. Ahogy azt Dr. Molnár Györgyi korábban említette, ha kivonnák a képletből a ketreces tartást, akkor a tojás 10-15%-kal drágulna meg az Európai Unióban, ha pedig az alternatív irányok felé kellene fordulnia az ágazatnak, még inkább emelkednének az árak.

A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára beszélt arról is, hogy volt egy időszak Magyarországon, amikor az S-es méretű tojások fogytak a legjobban, mert azok tűntek a legolcsóbbnak, ám a forint/kilogrammos ár erre rendszerint rácáfolt. Mostanra szerencsére a fogyasztók is rájöttek, hogy az M-es és az L-es méretű tojásokat érdemes választani, hiszen a receptek is erre vannak kalkulálva, így a legtöbben ezt a két középső kategóriát keresik a boltokban és a piacokon. Arra a kérdésre, hogy mennyi tojás lesz idén a húsvéti időszakra, illetve hogy lesz-e elég hazai tojás a kereslet kielégítésére, Dr. Molnár Györgyi elmondta, hogy húsvétkor meg karácsonykor mindig komoly keresletbővülés van, az ünnepi időszak előtti két hétben megduplázódik a kereslet. A szakember úgy gondolja, hogy lesz elég hazai tojás, és noha van egy kis hullámzás az ágazatban, ez rendeződni fog. A magyarok éves amúgy szinten fejenként 243 tojást esznek meg, ami az következik, hogy az éves szükséglet körülbelül 2,3 milliárd darabot jelent. Ennek jellemzően a 4-7%-a, mintegy 100-150 millió tojás szokott elfogyni a húsvéti időszakban.

Ami a tojáságazat aktuális helyzetét illeti, Dr. Molnár Györgyi kifejtette, hogy jelenleg nincs olyan állattenyésztő Magyarországon, aki most boldog lenne ezekkel a takarmány- és energiaárakkal. Nem is az a baj, hogy magasak, hanem az, hogy tervezhetetlenek - mondta a szakember. A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára szerint a gabonaexportra bevezetett bejelentési kötelezettség jó döntés volt. Magyarország olyan téren jó helyzetben van, hogy itt van a gabona, abból nincs behozatali kényszer, ugyanakkor nem lehet tudni, hogy hogy két hét múlva mennyiért fogja tudni eladni a termékét a termelő. Nem lehet előre tervezni, és ez óriási bizonytalanságot hozott az ágazatba. A termelők nem tudják elkerülni az áremelést, és nem tudják megbecsülni sem, hogy ez milyen fogyasztáscsökkenést fog eredményezni. Egyszerűen nem lehet kiszámolni, mi az az ár, aminél a fogyasztó még megveszi a tojást, és mi az, aminél már nem.

Dr. Molnár Györgyi beszélt arról is, hogy ami eddig még hiányzott a szektorból, az egy jellemző támogatási forma volt a tojástermelők számára. Ez a szalmonella elleni védekezést szolgálja, és utófinanszírozás formájában lehet igényelni. Erről hosszas várakozás után a közelmúltban jelent meg az uniós rendelet, amelynek magyarországi kihirdetése is hamarosan várható.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Elsősorban felelős partnerekre van szükség (x)

A TRM Pro Kft. a Zensteel® építőipari lemeztermékeivel az egyik meghatározó magyar gyártó. Célja, hogy területén a mezőgazdasági vállalkozók egyik legstabilabb partnere legyen.

KONFERENCIA
Agrárium 2023
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye március 21-én Kecskeméten.
EZT OLVASTAD MÁR?