Vidékfejlesztés: márciusban új jogcímek nyílnak

agrarszektor.hu
A kistermelők érdekében tett intézkedésekről, a közmunkaprogramról és a 10 éves agrárstratégiai tervről beszélt V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelő államtitkár a hajdúszoboszlói gazdafórumon. A rendezvényt a MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szövetsége szervezte.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

V. Németh Zsolt elmondta: a vidékfejlesztés nem azonos a mezőgazdasággal. A vidék az utóbbi 30-40 évben soha nem látott változásokat élt meg, aminek következtében a vidéki ember ugyanolyan kényelemben élhet, mint a városi, ám ennek ára van. Míg 1970-ben a vidéken élő ember jövedelmének öt százalékát tette ki a rezsiköltség, addig mára ez az arány 60 százalék - olvasható a kormany.hu-n.

Az államtitkár kifejtette, hogy a nagyüzemi termelés nem tudja betölteni azt a szerepet, amit a kisgazdaságok, ezért az utóbbiakat kell támogatni. A tárcának viszont kevés mozgástere van, mert az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében felhasználható 1340 milliárd forint 80 százalékát az előző kormányok már lekötötték.

Az államtitkár elmondta: az országban egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkanélküliség. Márciusban a tárca a mikrovállalkozások fejlesztése és a turisztikai tevékenységek ösztönzése ÚMVP jogcímek megnyitását tervezi, amelyek segíthetnek a munkanélküliség visszaszorításában.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?