Lassan befejezik az aratást

agrarszektor.hu
Békésben már a gabona kb. 95 százalékát learatták. Az átlaghozam 4,1 tonna hektáronként, sőt, a déli területeken nem ritka a 6-7 tonnás hozam sem, ami igen magasnak bizonyul.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Északon és a víznyomott részeken viszont nem túl jó a termés, sokszor a 3 tonnát sem éri el. A legtöbben még várnak az eladással.

Békésben még a mostani két hetes esőzés előtt sikerült az őszi búza javának learatását befejezni, ami hátramaradt, az mindössze 4-5 százalék. A kukoricát viszont elég későn tudták csak betakarítani a belvíz miatt, s mivel ennek a helyére vetették volna el a kenyérgabonát, ez is csúszott. Az időjárás a talajmunkáknak sem kedvezett, sok már elvetett növényt kimosott a víz, sok volt a fagykár is télen, így kb. 10 hektárral kevesebb termést adó terület lett idén.

Szabó István, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatója elmondta, hogy összesen a szokásoshoz képest 20-25 százalékkal kevesebb búzát vetettek tavaly ősszel.

Jó hír, hogy a mostanra learatott gabona minősége kielégítő, sikértartalma megfelelő, 30 százaléka takarmánybúza lesz, míg a nagyobb fennmaradó része malmi javító- és eurobúza. Mivel maradtak még le nem aratott területek, ott sajnos - fajtától függően - valószínűleg ront a minőségen az esőzés, illetve túlérik a búza, kipereg a szem, a beltartalom kevésbé lesz kielégítő - írja az mmgonline.hu.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03