Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Az Arzenál a Reál-csoport árbevételének több mint harmadát jelentette, a hírek szerint pedig már meg is egyeztek a Reál másik hat tagjával az elválás feltételeiben. A társaság árbevétele alapján a 200 legnagyobb magyar cég közé tartozik.
Úgy tudni, az Arzenál saját franchise partnereinek a Reálnál valamint a Coop-nál és a CBA-nál nagyobb mozgásteret kíván adni, mivel komoly üzleti lehetőséget lát abban, hogy a saját márkás termékek bevezetése mellett a hazai piacot jobban ismerő társak helyi termelőket hozzanak helyzetbe, valószínűleg az a kiválás oka is.
Az Arzenál döntése meglepte a szakembereket, de úgy vélik, tapasztalati hátteréből kiindulva megvan az esélye a boldogulásra, hiszen tíz évvel ezelőtt, a CBA-csoportból kiválva már sikerült neki - írja az AgroLine.










