Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára Diep Kinh Tan vietnámi agrárminiszter-helyettessel a több évtizedes múltra visszatekintő halászatfejlesztési, valamint a baromfi-, sertés- és nyúltenyésztéssel kapcsolatos együttműködés megerősítéséről egyeztetett. A két szakember az élelmiszer-biztonság és az állategészségügy területén történő együttműködés elmélyítése érdekében nyilatkozatot írt alá. A dokumentum előrelépést jelent a magyar élelmiszer-export bővítésében, a sertéshús-export megindításában. A szándéknyilatkozat mellet a sertéshús és a baromfihús exportjához szükséges állategészségügyi exportbizonyítványokról is tárgyaltak a felek.
Vietnámi kezdeményezésre megegyezés született arról, hogy a jövőben behatóbban ismerkedhetnek az ázsiai kollégák az elismert magyar agrároktatással.
A Vízipari munkacsoportban a Nguyen Thai Lai környezetvédelmi és természeti erőforrások miniszter-helyettesével folytatott tárgyaláson mindkét ország megerősítette szándékát a szennyvíztisztításhoz kapcsolódó technológiák, az ivóvíz-ellátás, valamint a vízgazdálkodás további területein történő együttműködés szorosabbra fűzéséről. Kardeván Endre meghívta vietnámi tárgyalófelét a 2013-ban, az ENSZ égisze alatt hazánkban megrendezendő Víz világkonferenciára. Magyarország elkötelezettségét fejezte ki a Duna-Mekong együttműködés megerősítésére.