Óriási beruházás Dabason: több mint 5 milliárdból fejleszt a Vitafort

Óriási beruházás Dabason: több mint 5 milliárdból fejleszt a Vitafort

MTI
Több mint 5 milliárd forint értékű beruházással készül el az idén 40 éves jubileumát ünneplő, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. új gyártóbázisa, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek között, 2021. szeptember 21-én tették le Dabason. Az ünnepségen részt vettek Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Pánczél Károly, országgyűlési képviselő, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója, illetve Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere. A fejlesztés során új premix-, koncentrátum- és tápüzem készül el két év alatt. Az 5 milliárd 98 millió forint összértékű beruházást az állam 1 milliárd 682 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette - hívta fel a figyelmet az eseményen Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

AGROBÉRLET: 2 KONFERENCIA 1 HELYEN, KOMBINÁLT JEGGYEL 50% KEDVEZMÉNNYEL | AGROFOOD + AGROFUTURE

Az AGROFOOD 2024 konferenciánkkal egy helyen rendezzük meg az AGROFUTURE 2024 konferenciát május 23-án, melyre az érdeklődők kedvezményes, 50%-os jegyet vásárolhatnak 56 900 Ft + Áfa / fő áron.

Az AGROFUTURE 2024 konferenciánkkal egy helyen rendezzük meg az AGROFOOD 2024 konferenciát május 22-én, melyre az érdeklődők kedvezményes, 50%-os jegyet vásárolhatnak 54 400 Ft + Áfa / fő áron.

Részvételi szándékát az online jelentkezés során jelezheti a regisztráció második oldalán található megjegyzés mezőben az "AGROBÉRLET" kóddal.

A Vitafort Zrt. történelmének eddigi legnagyobb beruházása teljesen zöldmezős lesz - mondta Kulik Zoltán. Mint kifejtette, a takarmánygyártás teljes vertikumát lefedő, új gyártóbázist építenek fel a cég 12 hektáros dabasi telephelyén. A gyártás jelenleg sok logisztikai folyamatot igénylő, több különálló egységként működő üzemben történik.
A beruházásnak köszönhetően Dabason épül Közép-Kelet-Európa legmodernebb takarmánygyára. A 2021 szeptemberi alapkőletételt követően a gyártás várhatóan 2023. januárjában indulhat meg. 

EZ IS ÉRDEKELHET

"A-Z ÜZEM 4.0" elnevezés utal a high-tech robottechnikás megoldásokra, valamint arra, hogy a Vitafort Zrt. A-Z -ig, valamennyi termékét, a most épülő üzemében fogja a jövőben előállítani. Kapacitása éves szinten 100 ezer tonna lesz, amely tápegyenértékre vetített 1,5 millió tonna kész keveréktakarmány előállítására ad lehetőséget. Az új üzemben 0,2 %-os egységes premixektől, a koncentrátumokon át, kész keveréktakarmányt és tápszereket is gyártanak majd. Az 5 800 négyzetméter hasznos területen, 9 szinten felépülő, s csaknem 40 méter magas ultramodern gyártóbázison a takarmánygyártás teljes folyamata integráltan valósul meg.

  • Zárt rendszerű, kötött pályás konténeres anyagmozgató rendszere lehetővé teszi a gyógyszer-kontamináció mentes gyártást.
  • A legkorszerűbb technikai megoldások, robotliftek, nagyfokú automatizálás biztosítják a számítógép vezérelte gyártás teljes körű nyomon követhetőségét.
  • A-Z ÜZEM 4.0" több mint 600 tonna alapanyag befogadására alkalmas tartálycsoportot foglal magába, a készáru tartály rendszer egyidejűleg akár 30 különféle késztermék kezelésére alkalmas.

A társaság célja a beruházással nem a termelés növelése, inkább a versenyelőnyre fókuszálnak meglévő piacaikon, ahogyan a milliárdos kutatás-fejlesztési programjaikkal is. A fejlesztésnek köszönhetően a ma mintegy 2000 féle végterméket előállító Vitafort Zrt. az egyes állatokra egyedenkénti takarmányozást nyújthat majd, akár az automatizált, robotizált istállók irányába. A teljesen robotizált takarmánykiosztás ugyanis az elkövetkező években egyre inkább előtérbe kerül majd, s erre a Vitafort Zrt. elsőként kíván felkészülni az országban. Kulik Zoltán hozzátette: a beruházás a nagymértékű integráció mellett rendkívül fejlett, Európában is csak 2-3 helyen létező robotizációval is jár majd. A Vitafort cégcsoporton mintegy 400 főt alkalmaz, akiknek a munkájára továbbra is szükség lesz. A Vitafort Zrt. vállalja, hogy a támogatási szerződés fenntartási időszaka alatt az árbevételét és a személyi jellegű ráfordításait együttesen 30 %-al növeli. A beruházás egyúttal kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára.

EZ IS ÉRDEKELHET

A beruházással egy olyan modern takarmányüzem létesül Magyarországon, amely a jelenleginél jóval nagyobb termelési potenciál ellenére kisebb környezetterheléssel fog működni. A beruházás fontos eleme a cég növekedési stratégiájának, hazai piaci részesedése növelésének, valamint export lehetőségei bővítésének. A termelő kapacitás lehetővé teszi, hogy nem csak a magyar állattenyésztőket látja el kiemelkedő minőségű termékekkel, hanem új exportpiacokat is megcélozhat. A nyolc gazdasági társaságot összefogó Vitafort cégcsoport árbevétele az elmúlt öt évben 50 százalékkal, 31 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport éves szinten 980 ezer tonna tápegyenértéket értékesít belföldön, növénytermesztést 1800 ha-on folytat, gabonakereskedelme 300 ezer tonnát tesz ki, továbbá 30 ezer hízót, 8 millió liter tejet termel, a laboratóriumokban 12 ezer mintát vizsgál, 180 ezer paraméterrel. Világszerte 18 országban van jelen, Moldáviában 30, Romániában 25, Ázsiában 15 éve.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. április 20. 06:02