Ráugrott Nigéria a magyar vetőmagokra: megállapodást kötött a két ország

agrarszektor.hu
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Maize Association of Nigeria (Nigériai Kukorica Szövetség). A kezdeményezés célja a kölcsönös információátadáson túl az, hogy hosszabb távon teremtsék meg a magyar hibridekre alapozott nigériai vetőmagtermelés lehetőségeit.

Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kifejtette: "a szövetség 1993-as alakulása óta stratégiai célkitűzésének tekinti nemzetközi kapcsolatainak bővítését. A magyar tudástranszfer, a fejlett genetika, a hatékony nemesítés és feldolgozás olyan magas minőséget képvisel, amely felkeltette számos ország figyelmét. Afrika fontos lehetőségeket nyithat meg az ágazat számára. Az elmúlt években már több program indult a kontinensen magyar cégek közreműködésével. Nigéria Afrika mezőgazdaságának egyik motorja, így nagyra értékeljük ezt a lehetőséget - olvasható a Vetőmag Szövetség közleményében.

EZ IS ÉRDEKELHET

A hazai Vetőmag Szövetség részéről Takács Géza, a Maize Association of Nigeria képviseletében pedig Abubakar Bello elnök által aláírt együttműködésben a felek rögzítették: segítik egymást a vetőmagágazattal kapcsolatos információk, szabványok, jogszabályok cseréjében, támogatják a tagok közös kutatási munkáit, valamint informálják egymást a vetőmagágazathoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekről és találkozókat is szerveznek a jövőben. Ezen kívül a felek segítik magyar és nigériai partnerek együttműködését, hogy kidolgozzák a magyar hibridekre alapozott nigériai vetőmagtermesztéssel kapcsolatos középtávú technológiai, kutatási és oktatási feladatokat. A kukorica alapélelmiszer Nigériában, a termelése rendkívül fontos a 200 millió lakosú ország számára. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Nigéria az elmúlt ötven évben megtízszerezte a kukoricatermelésének volumenét, ma körülbelül 10 millió tonna terem a növényből az országban. A kukorica után a zöldségfélék és a cirok jelentik a legnagyobb szeletét a gazdálkodásnak. A mezőgazdaság a közép-afrikai ország gazdaságának egyik legfontosabb ága, a foglalkoztatás mintegy 35%-át biztosítja az agrárium. Afrikában évente körülbelül 75 millió tonna kukoricát termesztenek, a termésátlag viszont 2 tonna körül van hektáronként, szemben a magyar 8 tonnával. Hazánkban évente közel százharmincezer hektár területen több mint 1000 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmagnemesítéssel és -előállítással. Az exportorientált ágazatban évente mintegy 190 milliárd forint értékű vetőmagot állítanak elő a szakemberek, akik folyamatosan keresik a változó klímának, stresszhelyzeteknek ellenálló fajtákat. Kutatásfejlesztési területen csaknem 650 szakember tevékenykedik a szektorban, közülük 150-en tudományos fokozattal rendelkeznek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?