Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A következő időszakban is támogatni szeretnénk a nagy volumenű beruházásokat - ismertette Viski József a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián. A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy régebben (2015-16-ban) kisebb forrásból tudtak gazdálkodni, ezért akkor elsősorban a családi, mikro-, kis és középvállalkozásokat juttatták előnyhöz. Igaz, ekkor még korlátozva volt az elnyerhető támogatások összege is. Ezt 2021-ben megnövelték, és sok esetben már 2 milliárd forintra is lehet pályázni, illetve az élelmiszeripari pályázatoknál akár 5 milliárdos támogatást is igénybe lehet venni. Viski József elmondta, hogy ez így fog maradni az átmeneti években és a jövőben is, mivel azt szeretnék, hogy az alapanyag-előállításban és a feldolgozásban is nagy volumenű beruházások valósuljanak meg.
Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára beszélt arról is, hogy azt még nem lehet tudni, hogy milyen új pályázati felhívások lesznek a felsoroltakon túlmenően. Mivel szinte minden ágazat részére minden lehetséges pályázatot megnyitottak, nagyon új konstrukciókkal nem fognak előállni, hanem a régieket újra megnyitni, esetleg a pályázati feltételeken könnyíteni, változtatni. A cél, hogy ezek minél inkább hozzáférhetőek legyenek - jelentette ki Viski József.
Viski József beszélt arról is, hogy a jövőben megpróbálják felgyorsítani a döntéshozatalt a pályázatoknál. Jelenleg versenyt futnak az idővel és az árakkal, hiszen van egy nagy mértékű áremelkedés az építőiparban, valamint a munkaerő is egyre drágul. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő időszakban a nagyobb beruházásoknál 4-5 hónap alatt, az egyszerűbb gépbeszerzéseknél pedig 3 hónap alatt szeretnék meghozni a támogatói döntéseket. Emellett megpróbálnak könnyítéseket is eszközölni a pályázatok benyújtásánál, valamint mindent megtesznek azért, hogy a kifizetési kérelmek elbírálása is gyorsabb legyen.
- jelentette ki Viski József.
Címlapkép forrása: Portfolio