Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A takarmányipart jelenleg egyértelműen a forrás kérdése foglalkoztatja, teljesen megváltozott a finanszírozás látásmódja az utóbbi időszakban - mondta Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, a pénz árazása még csak most kezdődik el, az utóbbi éveken ugyanis gyakorlatilag megszoktuk, hogy 2 százalék alatt kapunk kamatokat, fejlesztettünk, ez azonban mára megszűnt. A szakember úgy látja, a mostani inflációs spirál nem kizárólag a háborúnak tulajdonítható.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a szántóföldi növénytermesztés oldaláról az orosz-ukrán háború kvázi egy lehetőség, különösen annak fényében, hogy a háborúban érintett felek jelentős terményelőállítók a pályán. Az állattenyésztés számára ugyanakkor a mostani helyzet egyértelműen kihívást jelent, de az élelmiszeriparban sem egyszerű a helyzet, hiszen a kiskereskedelemnek egyre többet kell magyarázkodnia az átadási és fogyasztói árak emelkedése kapcsán. Az elnök hangsúlyozta, a legnagyobb kihívás a bizonytlanaság lesz. A jövőre vonatkozó feladatokat és kihívásokat tekintve kiemelte, az aszály óriási, több milliárdos károkat okoz évente a magyar agráriumban, szükség van egy felelősre, aki az öntözésfejlesztéssel foglalkozik, mert minden eddiginél fontosabb lenne, hogy növeljük az öntözött területek nagyságát az országban.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1654168414-0.jpg)
Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora elmondta, a cél az kell, hogy legyen, hogy ténylegesen az országhatáron belül el tudjunk látni 10 millió embert élelmiszerrel. Meglátása szerint a háború valós hatásait még nem is érzékeljük igazán, el kell telnie még körülbelül egy fél évnek, hogy az élelmiszergazdaságban a hatások érződjenek.
- hangsúlyozta. A gabonaárakat tekintve közölte, az biztos, hogy a gabonaárak emelkedése a továbbiakban sem fog leállni.
Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint is óriási bizonytalanságot okoz az ágazatban, hogy a jelenleg zajló folyamatok meddig tartanak, mikor jön el az a pont, amikor már tudni lehet, hogy milyen árakkal, költségekkel kell számoli. Úgy látja, ha már egy év múlva kiszámíthatóak lennének a viszonyok, az nagy eredmény lenne, de nagy kérdés az is, hogy az az infláció, ami a tej termékpályán is végigfut kihat-e a fogyasztói árakra. A szakember is kiemelte, az agrárpiacon most uralkodó árak biztos, hogy nem fognak visszarendeződni, inkább az a kérdés, mikor stabilizálódnak.