Megérkeztek a friss számok: ilyen évet zárt a magyar mezőgazdaság 2023-ban

Megérkeztek a friss számok: ilyen évet zárt a magyar mezőgazdaság 2023-ban

agrarszektor.hu
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ami összesen 6,5 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési volumen 25 százalékos emelkedése is hozzájárult, ugyanakkor az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala mintegy 15 százalékkal csökkent. A növénytermesztés volumene 44 százalékkal volt nagyobb, az állattenyésztésé ellenben 0,5 százalékkal csökkent. Az egyes szántóföldi növények rekordmagas volumennövekedése az előző év alacsony bázisával hozható összefüggésbe.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 2023-ban a magyar mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5%-kal több az egy évvel korábbinál. Mint írták, a 2022-es évhez képest idén:

A növénytermesztés termelési volumene 44%-kal nőtt az első, előzetes adatok szerint. A gabonafélék mennyisége összességében 64%-kal, ezen belül a kukoricáé 121%-kal, a rozsé 63%-kal, a zabé 62%-kal, az árpáé 42%-kal, a búzáé pedig 36%-kal növekedett. A repce termésmennyisége 16%-kal, a napraforgóé 56%-kal lett nagyobb. A fehérjenövényeké, a cukorrépáé és a dohányé szintén nőtt, így az ipari növények mennyisége összességében 44%-kal gyarapodott. A takarmánynövények volumene 24%-kal nőtt, míg a kertészeti termékeké 14%-kal, a burgonyáé pedig 9,6%-kal. A gyümölcsfélék volumene ugyanakkor 0,3%-kal mérséklődött, ezen belül az alma termésmennyisége 39%-kal nőtt, a baracké 40%-kal csökkent. Az egyéb növényi termékek és a szőlő volumene változatlan maradt. Az állattenyésztés teljes termelési volumene 0,5%-kal mérséklődött. Az élő állatok termelése 0,6%-kal nőtt, az állati termékeké 2,7%-kal csökkent.

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 6,5%-kal, termelési volumene - az árak 15%-os csökkenése mellett - 25%-kal bővült. A folyó termelőfelhasználás volumene 1,5%-kal mérséklődött, ára összességében 1,7%-kal emelkedett. Az első adatok alapján a ráfordítások közül a műtrágya volumene 10%-kal, a növényvédő szeré 8%-kal, a takarmányoké 1%-kal csökkent, a többi ráfordítás enyhén növekedett vagy változatlan maradt.

A bruttó hozzáadott érték 19%-kal, volumene pedig 79%-kal bővült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 4,1%-kal csökkent. A termelési tényezők jövedelme 16%-kal, a vállalkozói jövedelem 13%-kal növekedett. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme („A” mutató) 5,5%-kal lett nagyobb az előző évhez képest.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?