Brutális drágulás a magyar építőiparban: vizsgálják, hogy miért szállt el a fa ára

Brutális drágulás a magyar építőiparban: vizsgálják, hogy miért szállt el a fa ára

MTI
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal az MTI-vel.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Kiemelték, a GVH prioritásként kezeli az utóbbi időszakban tapasztalható drasztikus építőipari alapanyag-áremelkedéshez kötődő, esetleges piaci torzulások vagy jogsértések feltárását. A közlemény szerint építési fából a hazai építőipar jelentős mértékű importra szorul. Az építkezők összetett, sok szereplős értékesítési láncon keresztül juthatnak hozzá a szükséges alapanyaghoz. Az áremelkedés és a termékhiány ezen kereskedelmi lánc minden szintjén tapasztalható volt 2021-ben.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

A GVH és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös hatósági fellépés részeként, összehangolt akció során tartott helyszíni ellenőrzéseket és kutatásokat több, jelentős piaci szereplőnél. A Nébih látja el ugyanis erdészeti hatóságként a hazai faanyagkereskedelmi lánc szereplőinek felügyeletét, amely magában foglalja a fatermékek útjának nyomon követését első piaci forgalomba helyezésüktől kezdődően a teljes értékesítési láncban, kiemelt figyelemmel a más országból származó faanyag legális eredetének ellenőrzésére.

A vizsgálat eredményeit a versenyhatóság nyilvános piaci konzultációt követően jelentésben összegzi majd. A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónap áll rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható - olvasható a versenyhatóság közleményében.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03