2020. október 22. csütörtök Előd

Hírek - Agrárpénzek

Magyarország különvéleményt fogalmaz meg az Európai Bizottság új stratégiájáról

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács várhatóan elfogadja október 19-20-i ülésén az Európai Bizottság által kidolgozott, Termőföldtől az asztalig stratégiát; Magyarország azonban az elfogadó tanácsi állásfoglaláshoz külön nyilatkozatot tesz - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel. Kiemelték, a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a klíma- és környezetvédelmi célokhoz, azonban a stratégiában meghatározott célértékek teljesítése aránytalan terhet ró a tagállamokra.
 
 

A magyar álláspont szerint a kémiai növényvédő szerek mennyiségének 50 százalékos csökkentése a már eddig megvalósított csökkentésen túl, valamint az ökológiai gazdálkodással érintett területek részarányának 25 százalékra emelése túlzottan ambiciózus. A növényvédőszer és a műtrágya használat csökkentése során tekintettel kell lenni a tagállamok eltérő helyzetére és az eddig megtett erőfeszítésekre - írták. Hangsúlyozta az AM, hogy nem lenne igazságos ugyanakkora csökkentést számon kérni azokon a tagállamokon, amelyek eddig is jelentős eredményt értek el a növényvédőszerek és műtrágyák felhasználásának visszaszorításában. 

A szaktárca közlése alapján Magyarország kifogásolja, hogy a Termőföldtől az asztalig stratégiához nem készült semmilyen, az ezen célok megvalósításához kapcsolódó, a lehetséges egyedi és összetett hatásokat értékelő hatástanulmány. Emiatt előre nem megjósolható, hogy a folyamat milyen befolyással lesz az európai gazdák versenyképességére - vélik.

A jelenleg zajló KAP reformtárgyalásokkal összefüggésben Magyarország külön nyilatkozata kiemeli, hogy a KAP-nak a Stratégia céljaihoz való hozzájárulása kizárólag szilárd jogi alapokon nyugvó feltételekhez kötődhet. Emiatt az Európai Bizottság a tagállamok által kidolgozandó KAP stratégiai terveket csak ezen feltételek figyelembevételével értékelheti.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu