Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Állatkínzás miatt hároméves szabadságvesztésre ítélte az ulmi bíróság (Baden-Württemberg tartomány) azt az 56 éves férfit, aki merklingeni telephelyén disznókat tartott, továbbá örökre eltiltotta a haszonállatartástól. Az ítélet indoklása szerint több száz sertés pusztult el a szörnyű tartási körülmények miatt, illetve kellett az itt szerzett sérülései miatt leölni. A bíró egyenesen "ipari méretű pokolról" beszélt. Németország történetében ez az első eset, hogy egy nagyüzemi állattartót állatkínzás miatt börtönbüntetésre ítéltek.
A dél-németországi telephelyen egy állatvédő civilszervezet 2016-ban készített a Stern TV segítségével felvételeket a tartási körülményekről, ezután indult el a nyomozás a sertéstartóval szemben. (A telepre való illegális behatolásért az állatvédők 100 euró büntetést fizettek.) Mint kiderült, a vádlott 1200 sertést tartott a gazdaságban, két sérült egyedet saját kezűleg vert agyon egy kalapáccsal. A két istállóban a kutricák túlzsúfoltak voltak, az állatok mortalitása pedig extrém magas a szörnyű higiéniai körülmények és a helyhiány miatt. A bíróság a feleség és a két fiú felelősségét is vizsgálta, de végül csak a családfőt ítélte el. Az illetékes állatorvost a nyomozás akadályozása miatt állították bíróság elé.
Az állatvédők a bíró ítéletét "történelmi jelentősségűnek" nevezték. Julia Klöckner szövetségi agrárminiszter is hasonlóképpen reagált: "Állatvédelmi törvényeink nemcsak afféle javaslatok a helyes magatartásra, hanem betartandó követelmények. Aki úgy bánik az állatokkal, mintha tárgyak lennének, aki hagyja, hogy borzalmas körülmények között pusztuljanak el, annak börtönben a helye!" - közölte a szakminiszter a sajtó képviselőivel, majd hozzátette: