Csaknem 15 ezer birka a hullámsírban - Ebből uniós eljárás lesz!

agrarszektor.hu
A BBC-re hivatkozva csaknem 15 ezer birka pusztulásáról ad hírt a 444.hu. Vasárnap, nem sokkal indulás után az oldalára borult, de teljesen nem süllyedt el egy 14.600 élő juhot szállító hajó a romániai Midia kikötőjénél, Konstancától mintegy 20 kilométerre. Feltehetően túlzsúfolták.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Nagy-Britannia és Spanyolország után Románia a harmadik legnagyobb juhtenyésztő ország Európában, egyben a legnagyobb exportőr is. 2017 és 2018 folyamán 2 millió egyedet szállított döntően Jordániába, Líbiába és Libanonba - erősen kritizált körülmények között. Vytenis Andriukaitis, egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős európai biztos idén júliusban azt követelte, hogy Bukarest állítsa le 70 ezer juh szállítását az Öböl felé. Utasította a Bizottságot, hogy ellenőrizze a román állatszállítási gyakorlatot, és jogsértési eljárással fenyegette Bukarestet, ha kiderül, hogy szisztematikusan megsérti az állatok szállításáról szóló uniós rendeletet. Románia ekkor új állatszállítási előrásokat ígért idén őszre, ezek szerint a szezonális hőmérsékleti viszonyok függvényében (ez a nyári szállítmányok esetén érdekes) akár 39 százalékkal is emelni kell a szállítmányozónak az egy juhra eső férőhelyet, azonkívül minden ilyen hajón egy független megfigyelőnek is utaznia kell.

EZ IS ÉRDEKELHET

A tervek minden bizonnyal csak tervek maradtak, mivel most vasárnap, nem sokkal indulás után az oldalára borult, de teljesen nem süllyedt el egy 14.600 élő juhot szállító hajó a romániai Midia kikötőjénél, Konstancától mintegy 20 kilométerre. A Queen Hind nevű hajó Szaúd-Arábiába tartott. A 22 szírből álló legénységet kimentették, csakúgy, mint 32, a tengerben úszó juhot. A szállítmány döntő többsége azonban a hajó gyomrában rekedt. A hajóért és az állatokért ebben a pillantban is katonák, rendőrök, tengerészek és speciális búvárok küzdenek. Bár a baleset okát egyelőre nem tudni pontosan, a hatóságok arra gyanakszanak, hogy a túl sok állatot zsúfoltak össze a raktérben.

Címlapfotó: www.bbc.com

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?