Ez az állat sokat hozhat a konyhára: nagyot kaszálhatnak most a magyarok vele

Ez az állat sokat hozhat a konyhára: nagyot kaszálhatnak most a magyarok vele

agrarszektor.hu
Történelmi magasságba emelkedtek az árak idén a báránypiacon is. A háttérben több dolog is áll, többek között a brexit, Nagy-Britannia távozásával ugyanis jelentős hiány keletkezett az európai uniós piacon, a kereslet pedig felfelé hajtotta az árakat. Az áruhiány mellett új piacok is nyíltak a magyar juhok előtt: az arab országokban megnőtt a fizetőképes kereslet, ráadásul Európán belül is nőtt a muszlim lakosság aránya, ami jól meg tudja alapozni azt, hogy a hazai gazdák a nagyobb súlyú bárányokat is könnyebben tudják eladni.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Olaszország továbbra is a fiatal bárány legfontosabb felvevőpiaca, a nagyobb súlyú állatokat azonban Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a vevők. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh- és Kecskeágazatért Egyesület Elismert Szakmaközi Szervezet ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elárulta, hogy Izraelbe például 170 százalékkal többet szállítanak, mint korábban. A kereskedők megtalálták az alternatív piacokat és egyre tudatosabbak: bárányhizlaldákat építettek, így a gyorsan változó igényeket is ki tudják elégíteni. A szakember szerint a legkeresettebb 20-24 kg-os kategóriában 1650 forintot kínálnak egy élő bárány kilójáért. A csontos hús 4000 forintnál kezdődik, az értékes húsrészek pedig még ennél is jóval drágábbak. Azok a termelők tehát, akik juh- és kecskehúst állítanak elő, nem panaszkodhatnak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az előrejelzések szerint a kedvező piaci tendencia a következő néhány évben is megmaradhat. A pozitív folyamatokat erősíti az is, hogy az anyajuhok évi ötvenezres fogyása megállt, ebben az évben nem várnak visszaesést a szakemberek. Fontos megjegyezni, hogy a takarmányárak növekednek, ha nem is akkora mértékben, mint a sertés- vagy baromfiágazatban, de hamarosan ebben a szektorban is éreztetik majd hatásukat. Éppen ezért, a fejlesztések mellett a tartalékokra is gondolni kell. Bár a bárányokat az év jó részében legelőn tartják a gazdák, a téli időszakban biztosítaniuk kell a takarmányt az állatoknak, a gabonaárak pedig a szálas takarmány árát is húzzák felfelé. Ráadásul az arab országokban keresett nagy súlyú bárányokat hizlalni kell, amihez elengedhetetlen az abrak. 

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy biztatják a termelőket arra, hogy minőségjavító beruházásokba kezdjenek. Lehet itt gondolni például akadálymentesítésre, a kézi munkát megkönnyítő berendezésekre és hodályok építésére. A minőség pedig elengedhetetlen. Az állattartók mellett ugyanakkor a feldolgozói oldalon is szükség van a fejlesztésre. A legtöbb bárány ma élő állatként hagyja el az országot, a zöldmozgalmak erősödésével ugyanakkor előfordulhat, hogy idővel korlátozni fogják az állatok szállítását az Európai Unióban. Erre időben fel kell készülnie az ágazatnak. Most már azon kell dolgozni, hogy legalább százezres nagyságrendű vágóhídi kapacitás épüljön ki az ágazatban. Erre ugyanis Mezőszentgyörgyi Dávid véleménye szerint öt éven belül biztosan szükség lesz.

 

 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?