Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
A csupasztorkú gébet (Babka gymnotrachelus) a Tisza hazai szakaszán elsőként 2018-ban, a Körös torkolatánál találták meg Sallai Zoltán és munkatársai. A halfaj fölfelé haladását 2019-ben a Körösben, majd a Hortobágy-Berettyóban is tapasztalták - olvasható a Magyar Haltani Társaság honlapján. Az utóbbi években a Tiszában is följebb jutott a faj, ezt igazolják az újabb észlelési adatai.
2023. október 14-én a szolnoki Tisza-szakaszon, fenekező horgászat közben a fajnak egy újabb példánya akadt a horogra, 2023. július 13-án pedig a Közép-Tiszán végzett hossz-szelvény-vizsgálat eredményeként Csataszög térségéből is kimutatták a faj jelenlétét a Társaság szakemberei. Ez utóbbi hely több mint 100 folyamkilométerrel esik följebb a Körös-torkolattól. Mint írták, a két újabb előfordulási adatból arra lehet következtetni, hogy a faj terjeszkedése tovább folytatódik a Felső-Tisza irányába.











