A Parádi-Tarna a Mátrában ered, Parádsasvár településtől északnyugatra, Heves vármegyében, mintegy 620 méteres tengerszint feletti magasságban. A patak forrásától kezdve keleti, majd délkeleti irányban halad, majd Sirok déli részénél éri el a Tarnát. Innen került elő idén nyáron Recsk alatt három, Siroknál egy sebes pisztráng.
A Magyar Haltani Társaság a jelenséggel kapcsolatban jelezte, hogy ismereteik szerint ez a halfaj a Parádi-Tarnából korábban még nem került elő, így jelen adatok képezik a faj első észleléseit a vízfolyásból. A Bükki Nemzeti Park szóbeli közlése szerint a Parádi-Tarnába és a Tarnába senki nem kért hivatalos engedélyt sebes pisztráng telepítésére. A Magyar Haltani Társaság szerint az illegális betelepítés valószínűleg a Parádi-Tarnába történt, a halak onnan úszhattak és sodródhattak le a Tarnába.
A társaság azt is jelezte, hogy a Tarna középső szakasza és a Parádi-Tarna nem megfelelő élőhely a sebes pisztráng számára, ez a hal itt élőhelyidegen fajnak számít. Folyamatos telepítése kedvezőtlen ökológiai hatást okozhat a számos védett fajt is tartalmazó tarnai halfaunára, és ez - a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokkal együtt - komoly túlélési próba elé állíthatja a pataklakó halfajokat.











