Horror a népszerű horgászhelyen: haltetemek borítottak be mindent

Horror a népszerű horgászhelyen: haltetemek borítottak be mindent

agrarszektor.hu
Tömeges halpusztulás történt a hétvégén a Dömsödi Holt-Duna-ágban, miután a horgászok már pénteken oxigénhiánnyal küzdő, pipáló halakat észleltek a vízterület több pontján. Bár a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) azonnali beavatkozást kezdeményezett, a holtág középső szakaszán így sem sikerült elkerülni a jelentős veszteséget.

A helyszíni szemlét követően a szövetség halőri szolgálata megerősítette a bejelentést, ezt követően a szervezet a maximális vízbetáplálás elindítását kérte a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól. A vízügyi szakemberek a holtág mindkét végén megindították a tápvízellátást, ügyelve arra, hogy a vízmennyiség ne veszélyeztesse a környékbeli lakóházak pincéit. A gyors intézkedések ellenére vasárnap délutánra elpusztult halak tetemei borították el a holtág középső szakaszát, ahová a friss tápvíz már nem jutott el. A szövetség munkatársai mintegy 80-100 nagyobb tetemet számoltak össze a szinte teljesen benőtt vízterületen, ahol a víz hőmérséklete ekkor elérte a 31 Celsius-fokot, miközben az oldott oxigén szintje literenként 6,3 milligramm volt - közölte a Pecaverzum.

Az RDHSZ szakértői szerint a problémát az okozta, hogy a sűrű növényzet éjszaka már nem termel oxigént a fotoszintézis során, miközben az organizmusok légzése továbbra is fogyasztja azt, így az oxigénkoncentráció a kritikus szint alá süllyedt. A szövetség a helyzet súlyosságát jelezte az illetékes vízügyi igazgatóságnak is. A kialakult helyzet kezelésére hétfőn két Truxor típusú kétéltű munkagéppel megkezdték a vízi növényzet ritkítását, és benzinmotoros levegőztető berendezéseket is munkába állítottak. A halőri szolgálat hétfő reggel hat órakor kenuval indult el az elpusztult halak haladéktalan összegyűjtésére, tekintettel a rendkívüli hőségre és a lakókörnyezet tisztaságára. A szövetség hangsúlyozta, hogy az eset nem érinti a pénteken kihelyezett vadpontyivadék-állományt, mivel azokat a friss vízzel táplált szakaszra telepítették. A helyi lakosok és horgászok a közösségi médiában a rendkívüli hőséget és a vízi növényzet ellenőrizetlen elszaporodását okolták a katasztrófáért, kiemelve a rendszeres hínár- és sásirtás hiányát, ami miatt szerintük a probléma évről évre visszatér.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM