2022. január 27. csütörtök Angelika

Hírek - Állat

Durva szigor jöhet: így védekezne az ellenőrizetlen áruk ellen a baromfiszektor

Az uniós baromfi-feldolgozók szövetsége felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós környezetvédelmi intézkedéseknek megvan az a veszélyük, hogy ellehetetlenítik az európai baromfihús-termelőket, és utat nyitnak az ellenőrizetlen körülmények között előállított importárunak. Hasonlóan látja a helyzetet a hazai terméktanács is, a zöldmozgalmak politikai előretörésével megjelentek olyan alternatív technológiák, amelyek az állatjólét megítélését egy paraméterre, a telepítési sűrűségre csökkentik le. A baromfihús-előállításra is igaz, hogy az alacsonyabb telepítési sűrűségnél romlanak a gazdasági mutatók és csökken a jövedelemtermelő és a versenyképesség.
 
 

Ezeken felül pedig – hasonlóan a tojástermeléshez – romlanak a környezetvédelmi mutatók, egységnyi termék nagyobb környezetterhelés árán jöhet létre – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács(BTT) elnök-igazgatója. Az Európai zöldmegállapodást (Green Deal), illetve az ahhoz kapcsolódó Farm to Fork agrárstratégiát olyan intézkedésekkel kell kitölteni, amelyek tudományosan képesek vizsgálni az egyes problémaköröket, akár állatjólétről, akár környezetterhelésről esik szó. A tudományos érvek felsorakoztatása mellett pedig a gazdasági szereplőket is be kell vonni, és ha az uniós termék-előállítást keményebb környezeti feltételek mellett kívánja szabályozni az Európai Bizottság, akkor meg kell védenie a harmadik országokból származó termékektől az európai piacot.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

Az uniós termelők versenyképességét rontó intézkedések meghozatala esetén jogos a kérdés, hogy ilyen körülmények között milyen alapon várjuk el az európai termelőktől, hogy szigorúbb állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági követelmények közepette versenyképesen termeljenek – mutatott rá az ellentmondásra a szakember. Az import már most is jelen van az európai piacon, a „kanyarban” van az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodás, amely alapján például Brazíliából olyan termékeket lehet behozni, amelyek előállításánál a jelenlegi standardokat sem tartják be.

Ukrajnával kapcsolatban már van rossz tapasztalat: mint emlékezetes, egy ideig egy ukrán cég egy joghézagot kihasználva úgy hozta be az EU-ba a csirkemellet, hogy a szárnyat nem vágták le róla, így az darabolt csirkének számított, amelyet alacsonyabb vám terhelt. A már EU-n belüli – szlovák és holland – feldolgozókban levágták a szükségtelen részeket, így már unión belüli termelésű csirkemellet kaptak. Ez a szakmában csak Batman-húsként emlegetett termék, illetve a módszer már nincs jelen, mert módosították az EU és Ukrajna közötti megállapodást, de a korábbi jogszabályi hiba árát az uniós termelők fizetik meg, hiszen Ukrajna cserébe kapott több tízezer tonna vámmentes kvótát csirkemell behozatalára. Az AVEC nyilatkozatában azzal érvel az ágazat ellehetetlenítése ellen, hogy a baromfihús-termelés stratégiai ágazat az unió élelmiszerrendszerében, hiszen évente 38 milliárd euró a termelési értéke, az exportja pedig meghaladja az évi kétmilliárd eurót.

A munkaerőpiacon is jelentős a szerepe, hiszen 370 ezer embert foglalkoztat közvetlenül. Az unió agrártermelési szerkezetének fontos pillére abból a szempontból is, hogy 25 ezer európai családi gazdaságban tenyésztenek magas színvonalon csirkéket, pulykákat és kacsákat. Igaz ez Magyarországra is, hiszen például az itthon megtermelt hús fele baromfi, és a baromfihús a harmadik legjelentősebb exporttétel. Azt pedig, hogy mennyire kulcskérdés a szektor fenntartása, jól jelzi, hogy Európában a hagyományos baromfihús-termelés adja a piac 80 százalékát. Ráadásul az AVEC állítása szerint a baromfiágazat jól szervezett, hatékony termelési folyamatokat alkalmaz, így az emberi táplálkozásban nélkülözhetetlen, értékes fehérjeforrás előállításához csak minimális mennyiségű természeti erőforrás szükséges.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárium 2022

    A tavasz meghatározó agrárgazdasági  rendezvénye április 6-án!

    Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től

    Ingyenes online klub 02.22-én!