Elkezdődtek a kifizetések: rengeteg pénzt kapnak most ezek a magyarok
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása indult meg, melyek majd 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdálkodókhoz.
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása indult meg, melyek majd 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdálkodókhoz.
Az európai mezőgazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló javaslatok azonnali visszavonására szólítják fel a Bizottságot a kelet-európai szervezetek.
A vízügyi ellenállóképesség miatt új pénzügyi alapot sürget az Európai Parlament, amelyből a termelők is részesülhetnének – tudta meg az Agrárszektor Strasbourgban.
Megszavazták a képviselők a többéves költségvetést előkészítő jelentést, egyértelműen az új célok kerültek előtérbe a mezőgazdaság helyett.
Az uniós költségvetés strasbourgi vitáján a katonai és szociális kiadások, valamint a versenyképesség volt a középpontban, a KAP láthatóan háttérbe szorul.
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága közzétette az „Erdészeti génmegőrzés támogatása című (KAP-RD36-1-25 kódszámú) pályázati felhívást.
Raskó György szerint sok szereplő kiválóan tudott élni az uniós támogatással, az ágazat egésze azonban fejlesztések helyett az EU-pénzekre alapozva működik.
Az agrártárca hűtlen kezelési ügyében a vádhatóság szerint 2,2 milliárd forintot utaltak két ügyvédi irodának érdemi munka nélkül.
Az agrárminiszter szerint magyar EU-elnökség célja a gazdabarát agrárpolitika képviselete, amely az unió minden polgárát érinti.
Jelentkezz, és dolgozz te is Magyarország egyik legolvasottabb agrárgazdasági hírportáljánál.
Az aláírásgyűjtést a NAK és a Magosz indította.
Nemcsak Brüsszelből jön a pénz, a kormány is többet fordít az agráriumra.
Előzetes álláspont arról, mi legyen a 2020 utáni uniós Közös Agrárpolitikában?
Az álláspontok összehangolása a cél.

Az augusztus 20-i hosszú hétvége az utolsó esély a gyengébb nyári turizmus feljavítására.
Idén egyértelműen enyhe a darázshelyzet Magyarországon, tömeges megjelenésük nem jellemző.
A termény átvételekor felértékelődik a gyors és megbízható ellenőrzés szerepe.
Zoltán Pétert nevezték ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához (NAK) kamarai biztosnak pénteki hatállyal a Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint.
A lépfene jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarha-állományban, miután hat állat hirtelen elhullott.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.