A hivatalos statisztikákban szereplő "természetes vizek" kategóriája nemcsak az érintetlen folyókat és tavakat foglalja magában, hanem az olyan mesterségesen kialakított vagy átalakított vízterületeket is, mint a bányatavak, a víztározók és a zárt csatornaszakaszok. Ezekbe a biztonságosan elzárt vizekbe a jogszabályok megengedik bizonyos idegenhonos fajok – például az amur vagy a pisztrángsügér – telepítését is, hiszen innen nem juthatnak ki a természetes vízhálózatba. A tervszerű halasítás ezeken a helyeken elengedhetetlen mind a horgászturizmus, mind az ökológiai egyensúly fenntartásához.

A hazai telepítések gerincét egyértelműen a ponty adta a vizsgált időszakban, amelynek legfiatalabb korosztályaiból minden évben több millió példányt helyeztek ki. A 2021-es, több mint 13 milliós csúcsot egy visszafogottabb időszak követte, majd 2025-re a telepített ivadékok száma ismét megközelítette a 12,7 milliót. A már azonnal kifogható, horogérett pontyok esetében is hasonló trend rajzolódott ki, hiszen a 2021-es 4,6 millió darabos kihelyezés utáni visszaesést követően az időszak végére újra növekedésnek indultak a számok. Mivel a nagyobb példányok azonnal horgászhatóak, ezek a telepítések elsősorban a horgászigények közvetlen kielégítését szolgálták.

A ragadozó halak között a süllő állt az első helyen, ami jól tükrözi a faj kiemelt ökológiai és horgászati értékét. Az ivadéktelepítés itt is a pontyéhoz hasonló görbét írt le, így a 2021-es 8 milliós indulás és a köztes évek csökkenése után 2025-ben már újra 6,3 millió fiatal példány került a vizekbe. A csukák kihelyezése az öt év során végig egyenletes maradt, évi 2-2,5 millió darabbal. Érdekesség, hogy a harcsatelepítések éppen a süllő mélypontján, 2023-ban érték el a csúcsukat, megközelítve az egymillió példányt. A kifejlett ragadozókból jóval kevesebbet, fajonként évente csupán néhány tízezer, illetve százezer darabot telepítettek, ami célzottan az ökológiai egyensúly fenntartását segítette.

Az adatok jól mutatják a biológiai sokféleség megőrzésére tett törekvéseket is. Míg 2021 és 2023 között alig vagy egyáltalán nem került a vizekbe bodorka és vörösszárnyú keszeg, addig 2024-től ugrásszerűen megnőtt a számuk, 2025-ben pedig már mindkét fajból nagyjából félmillió példányt telepítettek. Szintén örvendetes az őshonos folyóvízi fajok, például a szilvaorrú keszeg és a kecsege visszatérése. Utóbbiból a 2023-as minimális szint után 2025-ben már több mint 100 ezer darabbal pótolták a tiszai állományt.

A telepítési stratégia kettőssége tudatos gazdálkodásra utal. Az apró ivadékok tömeges, sokmilliós kihelyezése a vizek hosszú távú és költséghatékony állományfenntartását alapozta meg. Ezzel szemben a nagyobb, fejlettebb halak – különösen a ponty és a keszegfélék – telepítése a fogási esélyek azonnali javítását és az adott vízterület gyors ökológiai stabilizálását tette lehetővé. Jól példázza ezt a dévérkeszeg és a többi keszegféle is, amelyekből a ponty után a legnagyobb mennyiségben, gyakran milliós nagyságrendben helyeztek ki kifejlett példányokat a magyar vizekbe.