Milliárdos csalás miatt emeltek vádat a takarmánybizniszben utazó cég emberei ellen
Heten állhatnak majd a vádlottak padján.
Heten állhatnak majd a vádlottak padján.
A Szegedi Ítélőtábla elrendelte a mozgást nyomon követő eszköz alkalmazását.
Osztrák vadaskertben nevelt szarvassal csaptak be egy francia vadászt Zalában.
A gyanúsítottak 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülhették el.
Egyre több országba érkeznek titokzatos, felcímkézetlen vetőmagok Kínából.
A szakemberek szerint illegális áttelepítés történhetett.
Börtönbe kerülhetnek a csalók
Egyetlen cég egyetlen évét nézték át az uniós könnyvizsgálók, de már ez is sok
Az Országgyűlés elfogadta a törvénymódosítást.
Az eperrel és a görögdinnyével is gyakran trükköznek.
Polgári kezdeményezést vett nyilvántartásba az Európai Bizottság.
Új nyomon követési technológiát fejlesztenek ki.
Kutyákkal és modern technikával a csalók, a korrupció és a csempészek nyomában.
Európa újragondolja pénzelosztási és ellenőrzési mechanizmusait.
Bő hat év kellett hozzá, hogy a kelet-európai aggályokról tudomást vegyenek.
A bűnbandát lebuktatták, a hálózat vezetőjét elfogták.
Csalássorozatot leplezett le a NÉBIH.
Apa és fia voltak az elkövetők.
Egy testvérpár ellen indult nyomozás.

A KITE cégcsoportnak voltak olyan tagjai, amelyek javítani tudtak az adózott eredményükön.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
Feldman Zsolt: A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének visszaszerzése kulcskérdés a magyar mezőgazdaság számára.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.