Jön az újabb fagy: rég nem látott hideg üt be Magyarországon
Pár nappal beelőzi a fagyosszenteket a hideg, de azért még akkor is 0 fok köré hűlhet majd a levegő.
Pár nappal beelőzi a fagyosszenteket a hideg, de azért még akkor is 0 fok köré hűlhet majd a levegő.
Észak-Európa felől jön a hidegfront, érdemi lehűlés várható ma estétől.
Óránként 90 kilométeres széllökések is jöhetnek az érkező hidegfront előterében.
Hideg, fagyos napok jönnek, a virágzó gyümölcsfáknak csúnyán betehet az időjárás.
Hideg, fagyos levegő árasztja el hazánkat a szombati front mögött, most kiderül, honnan érkezik.
Idén télen eddig nem tapasztaltunk ilyen hideget, a következő napokban a fagyzugokban -15 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
Akár mínusz 20 fokot is mérhetünk a jövő hét folyamán Magyarországon, erre készülni kell.
A tél eddigi leghidegebb éjszakái jönnek, legnagyobb tavunkon is megjelenhet a jég.
Nagyon fontos, hogy a hidegben kiemelt figyelmet fordítsunk az állatokra, ne hagyjuk egyedül őket!
Kelet-Szibériába már megérkezett a tél kiterjedt hótakaróval, kemény mínuszokkal.
Amíg Zabarban épp csak lementünk 0 fok alá, addig a Bükk-fennsíkon kemény fagyok voltak.
Havazástól és extrém fagyoktól ugyan nem kell tartanunk, de csütörtökön már újra fagyhat.
Egyes területeken tartósan -10 fok körül alakulhat a hőmérséklet, kiderült, miért.
Hétfő este nyolc órától életbe lép a hideg idő miatti "vörös kód" Magyarországon.
November végére megérkezik az első téli hideghullám, jövő héten akár havazhat is.
Spanyolország és Olaszország északi részeit aszály sújtja, Európa más részein azonban az átlagosnál több csapadék esett.
A szakértők szerint kissé melegebb időre lenne szüksége az őszi búzának és a repcének.
Optimisták az olasz cseresznyetermesztők.
Ennek sokan nem fognak örülni.
Melegszik az idő a jövő héten, de helyenként hajnalban még fagyhat is.

Fórián Zoltán: Az élelmiszer önrendelkezés az a kulcs, amire stratégiánkat építeni kell.
Jelentősen csökkenés figyelhető meg a tojás fogyasztói árában 2026. 44. hetében az előző év azonos időszakához képest.
A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Folytatódik az előlegfizetés, az egyes jogcímeken közel 87 milliárd forint indul útjára.
Komoly jövedelmezőségi és likviditási nehézségekkel küzd a magyar agrárium, miközben a történelmi aszály a növénytermesztést és az állattenyésztést egyaránt súlyosan érintette.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.