Egyre több veszélyes anyag van az élelmiszerekben: betegséget is okozhat
Aggasztó hazai eredmények igazolják, hogy a veszélyes anyagok a májban is felhalmozódhatnak.
Aggasztó hazai eredmények igazolják, hogy a veszélyes anyagok a májban is felhalmozódhatnak.
A változatos étrendre vonatkozó, módszertanilag validált új indikátort két csoportnál mérik.
Az egyre emelkedő átlaghőmérséklet 2035-ig évente akár 3,2 százalékponttal is megnövelheti az élelmiszer-inflációt - írja elemzésében Szabó István az OTP Bank szakembere.
Az ÖK és a BBE kutatói az inváziónak a növény-beporzó közösségekre gyakorolt többszintű hatását tárták fel.
Egy korábban nem ismert, új algafajt fedeztek fel a Víztudományi Kar kutatói a Holt-Tiszában.
Javíthatják a műholdas adatok felhasználását a mezőgazdasági statisztikákban.
Az elmúlt 21 évben 54 százalékkal csökkent a hazai cigánycsuk állomány.
Most már a talaj egészségét is számba vehetik azok művelése során.
Három, a mezőgazdaság szempontjából fontos faj küzd a megtisztelő címért.
Betartható játékszabályokat vár Brüsszeltől az agrárminiszter
Az Agrárkamara kockázatokat lát az új Közös Agrárpolitika működésében.

A zöldségekre elsősorban táplálékként tekintünk, pedig számos olyan biológiailag aktív vegyületet tartalmaznak, amelyek szerepet játszhatnak az egészség megőrzésében.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.