A november 5-i tanácskozás fókuszában a térség drasztikus kiszáradása állt. A talajvízszint csökkenése és a sorozatos aszályok nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a települések élhetőségét és a természeti környezetet is veszélybe sodorták. Lenkei Róbert, a Duna–Tisza közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az előkészített térségi vízpótló rendszerek elindítása nem tűr halasztást. Szerinte a térség megmentése politikai ellentéteken felül álló ügy, egyfajta "nemzeti minimum", amelyhez a nagy állami beavatkozásokra és a helyi, közösségi szintű vízmegtartó megoldásokra egyaránt szükség van. Öt konkrét térségi vízpótlási projekt terve már rendelkezésre áll, a megvalósítás azonban az ehhez szükséges döntésekre vár.

A kormányzat részéről Kelemen Ágnes vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár erősítette meg a kabinet elkötelezettségét. Kiemelte, hogy a finanszírozást uniós, hazai és hitelforrásokból biztosítanák, sőt az aszály elleni védekezést akár a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó bevételekből is támogathatják. Fontos szemléletváltás körvonalazódik az agrártámogatások terén is, mivel a jövőben a termelést a rendelkezésre álló vízkészletekhez igazítanák, a kifizetéseket pedig a vízmegőrző gazdálkodási gyakorlatokhoz kötnék.

Az első érdemi lépéseket már idén ősszel megteszik. A jelenlegi, alapvetően vízelvezetésre épült csatornahálózatot a műszaki feltételek függvényében vízvisszatartó üzemmódra állítják át, a vizet pedig a mélyebben fekvő területekre vezetik ki. A következő egy évben emellett a jogi és intézményi hátteret is hozzáigazítják az új célokhoz, többek között a vízgazdálkodási törvény módosításával és a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásainak átalakításával. Hosszabb távon a teljes táj vízháztartásának újratervezése, a csatornahálózatok átépítése és a felszín alatti vízkészletek célzott pótlása a cél.

A nagyszabású állami tervek mellett a helyi közösségek is tettek már lépéseket az alkalmazkodás érdekében. A most lezárult cselekvési terv keretében felmérték a helyi gazdálkodók vízmegőrzési szokásait, a fiataloknak szemléletformáló tábort szerveztek, Kisteleken pedig mintaprogramként nyolc esőkertet alakítottak ki. Ezek a növényzettel beültetett területek hatékonyan gyűjtik össze és szivárogtatják a talajba a csapadékot, jó példát mutatva más településeknek is. A konferencia egyértelmű üzenete, hogy a Homokhátság megmentése csak közös erőfeszítéssel lehetséges, mivel a nagy infrastrukturális fejlesztések nem érhetnek célt az önkormányzatok, a gazdák és a lakosság mindennapi vízmegtartó munkája nélkül.