Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2026.03.22. vasárnap
Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő
Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő
Nagyrészt erősen felhős idő várható, hosszabb időszakokra csak kisebb körzetekben csökkenhet a felhőzet
A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra
Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel
Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég
Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet
Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, inkább csak a Dunántúlon képződhetnek gomolyfelhők
Túlnyomóan derült lesz az ég, napközben inkább csak a Dunántúlon képződnek gomolyok
A Tiszántúlon derült lesz az ég, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban a Dunántúl keleti felén helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat
A fátyolfelhők mellett nagyobb területen erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés, de általában többórás napsütésre van kilátás
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható
Nyugatról kelet felé haladó vastagabb fátyolfelhőzet és szaharai por is szűri a napsütést, emellett kevés gomolyfelhő is képződhet
A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható
Eleinte derült időre számíthatunk, majd napközben északnyugat, észak felől némi fátyolfelhőzet érkezik fölénk
Felhőtlen, zavartalanul napos, száraz idő várható
Túlnyomóan derült, napos idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő, illetve délelőttig némi fátyolfelhőzet lehet az égen
A felhős tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, és a ködfoltok feloszlását általában napos idő követi kevés gomolyfelhővel, de délután az északkeleti megyék fölé magasszintű felhőzet is érkezhet
A reggel még felhősebb nyugati tájakon szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában napos idő várható
Változó mennyiségű fátyolfelhőzettel továbbra is sivatagi por vegyül, melyek együttesen olykor szűrhetik a napsütést

Egy-két zsák föld megvásárlása nem probléma, ám akinek sok növénye van, annak nem kis költséget jelent az egész év során.
A 2024-es évhez jóval többet költöttek mezőgazdasági gépekre a magyar gazdák, de még mindig nem érték el a 2023-as forgalom szintjét.
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.
Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.