Itt már könnyebb hozzájutni a kólához, mint az ivóvízhez: ez nem normális
Az ENSZ szakmai és segélyezési szervezetei Trump döntése miatt a korábbinál jelentősen szűkebb forrásokból kénytelenek ellátni feladataikat.
Az ENSZ szakmai és segélyezési szervezetei Trump döntése miatt a korábbinál jelentősen szűkebb forrásokból kénytelenek ellátni feladataikat.
42 millió helyett csak 27 millió nőt és gyermeket értek el az UNICEF élelmezési programjai a finanszírozás befagyasztása miatt.
A kedvező időjárási körülmények miatt a görögöknél a szokásosnál jóval korábban megjelennek az első nagyobb tételek.
A fuvarozók érdekvédője nem ismeri el a durva útdíjemelésről szóló megállapodást, holnap tüntetnek a mindent megdrágító rendelkezés ellen.
Márciustól 35 százalékkal lesz drágább az úthasználat - ez minden terméket megdrágít jövőre.
Ötven évvel ezelőtt Magyarország jelentős gazdasági sikereket ért el egy messzi térségben.
Új termékkategóriára vonatkozó KMÉ pályázati felhívás tervezet véleményezhető itthon.
Az Európai Unió vöröshagymatermése 2024-ben 7 millió tonna volt, ebből Hollandia messze a legnagyobb termelőként 1,8 millió tonnával részesedett.
Az Alapvetés podcast műsorában utánajártunk, lehetne-e spórolni, ha rövidebb lenne az élelmiszerlánc.
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
A globális és az Európai Uniós citrustermelés is csökkenni fog 2024-2025-ben, ráadásul logisztikai problémák is korlátozzák a kereskedelmet.
A mezőgazdasági gépalkatrészek utánpótlásáról Bedekovits Csabát, a Kramp Hungary kereskedelmi igazgatóját kérdeztük.
Ősszel jön az új innovációs pályázat a hazai mikro- és kisvállalkozások megsegítésére.
A következő évi termést veszélyezteti, hogy Brazíliában a szója fő vetésidőszakában az El Nino jelenség miatt csúsznak a munkálatok.
Magyarország élelmiszeripara komoly lemaradásban van a versenytársakéhoz képest.
Az UBM Csoport rekordszintű árbevétellel és EBITDA-val zárta a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tartó üzleti évét.
Az East Grain gabonakereskedelmi cégcsoport és az AGROFERT átfogó befektetési megállapodást kötött.
A gabonamegállapodás felbontása után Ukrajnának új megoldást kell találnia a mezőgazdasági termékei exportjára.
Az Egyesült Államok szerint a fekete-tengeri gabonaszállításnak nincs igazi alternatívája
Az egyik legnagyobb ukrán vállalat már régóta felkészült az oroszokkal kötött gabonaszállítási megállapodás megszűnésére.

Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
2021-ben, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette érkezett meg a megoldás a magyar földek régóta fennálló problémájára.
A földhasználattól a feldolgozáson át az értékesítésig ma már egy olyan rendszer rajzolódik ki, amely stabil alapot adhat a jövő számára is.
A szakértők szerint jelentős változások előtt áll a magyar mezőgazdaság 2026-ban.
A FruitVeB szerint nem igaz az, hogy az európai boltokban kapható almák a határértéket meghaladó mennyiségű hatóanyag-maradékot tartalmaznának.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Hatékonyság, megbízhatóság, folyamatos üzem – a John Deere erre épít. A PowerGard™ az új gépek mellé kiemelkedő gyártói garanciát kínál.
A Hechta Kft. különböző komplex megoldásokat kínál a drótféreg probléma megoldására a termelők részére.
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják.