Soha ne vásárolj így növényeket: ezt kerüld el, csúnya vége lehet
A vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék a gazdasági és környezeti veszteséget okozó károsítók elterjedését és megtelepedését.
A vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék a gazdasági és környezeti veszteséget okozó károsítók elterjedését és megtelepedését.
A tilalom elrendelésére a száraz időjárás miatt megnövekedett tűzveszély miatt volt szükség.
Uniós szinten elsők között vezette be Magyarország a közigazgatásban az élelmiszerlánc szemléletet, a Nébih-et.
Ha nem figyelnek erre oda a magyar gazdák, akkor bizony sok pénztől eshetnek el.
2023. március 14-én elindult a szokásos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés.
Tilos és milliós bírság járhat a genetikailag módosított díszhalak értékesítéséért.
Idén januártól elektronikusan kell vezetni a permetezési naplót az érintetteknek az e-GN-ben.
Békés vármegyében lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét.
Megtalálták az idei év első veszett rókáját Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Ismét a madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun vármegyében.
Már elérhető az állattartó telepek havi adatszolgáltatásához az antibiotikum felhasználást bejelentő rendszer.
Újabb baromfitelepen jelent meg a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében, a hatóság már meghozta a szükséges intézkedéseket.
A kifizetett tűzifa felét elcsalta volna egy facebookos hirdető, de a megfelelő igazolásokkal sem rendelkezett.
A 2023-as év elejétől már Nébih felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót.
Jövő héten újraindul az antibiotikum felhasználást bejelentő rendszer az állatgyógyászatban.
A javuló járványhelyzet miatt a Nébih enyhített a baromfik betelepítésre vonatkozó ideiglenes szabályokon.
Már letölthetők a gyümölcsfaiskolai szemlebejelentő nyomtatványok Magyarországon.
Íme, a tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről.
Közeleg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje, a díj akár online is kiegyenlíthető.
Ezentúl az erdőgazdálkodók is lekérdezhetők az EUTR keresőben, érdemes a vásárlóknak is utánajárni, kitől, mit vesznek.

Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
A kiegyensúlyozott őszi-téli étkezéshez nem kell felforgatni az életünket vagy vagyonokat költeni.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.