Rengetegen halnak meg emiatt: pedig könnyen meg lehet előzni a bajt
Évente milliók idő előtti halálát előzhetné meg a gyümölcsben, zöldségben és magvakban gazdag étrend egy tanulmány szerint.
Évente milliók idő előtti halálát előzhetné meg a gyümölcsben, zöldségben és magvakban gazdag étrend egy tanulmány szerint.
Lengyelországban a zellerhez hasonlóan augusztus eleje óta folyamatos zuhanásban van a gyökérpetrezselyem ára a nagybani piacokon.
Magyarország ott van az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján, három kategóriában pedig kimagasló eredményeket érünk el.
Teljessé vált a Green Factory és az Eisberg közép-kelet-európai integrációja, amelynek eredményeként a cégcsoport immár 12 országban van jele.
A fermentálás, vagyis erjesztés igazi reneszánszát éli: egyre többen készítenek otthon savanyú káposztát, kimchit vagy éppen cékla kvászt.
A román kormánykoalíció a Szociáldemokrata Párt javaslatát elfogadva határozott így.
Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők.
Az őszi nagytakarítással alapozhatjuk meg a jövő év termesztési sikereit a kertben.
A Nébih szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomásán május végén elvetették a szakemberek a vetőmagteszten megfelelt magokat.
Pontosították az EKÁER-bejelentési kötelezettség alól kikerülő kertészeti termékek körét.
A fejlesztés jelentős részét, 10 millió eurót, az EU által támogatott nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervből finanszírozzák.
A mérsékelt kereslet következtében jóval alacsonyabb a jellemző árszint, mint az előző évben.
Franciaországban a felnőttek átlagos zöldségfogyasztása 2024-ben 140,6 g/nap volt, ami jóval alacsonyabb a napi 400 g/nap javasolt beviteli mennyiségnél.
Spanyolország: rekordot döntött az első féléves uborkaexport Almeríában
Nehéz helyzetben vannak a hagymatermesztők Lengyelországban, sok a minőségi probléma.
A Freshfel Europe aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság azon döntése miatt, hogy lecseréli a jól bevált szlogent.
A gyökérzöldségek nemcsak rendkívül táplálóak, de a konyhában is sokoldalúan felhasználhatók.
Az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzik.
A legnagyobb boltláncoknak elsősorban frisspiaci termékeket szállító DélKerTÉSZ célja, hogy az értékesítésből kimaradó zöldségek egyetlen darabja se vesszen kárba.
Törökországban egy új törvénnyel próbálják meg stabilizálni a zöldségek és gyümölcsök árát.

A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
A baromfihús továbbra is a magyar agrárexport egyik meghatározó terméke, kivitele 136,6 ezer tonnát, értéke 401,4 millió eurót tett ki.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
Miközben az Európai Unióban évente több millió tonna halat fognak ki, Magyarország továbbra is sereghajtónak számít a halfogyasztás terén.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.