A smaragdfa menthet meg az elsivatagosodástól

agrarszektor.hu
A Kínában honos császárfa hibridje, a smaragdfa telepítésében látják a homokhátsági települések a kitörés lehetőségét - mondta Visnyei Miklós zsanai polgármester és Steier József, a SUNWO Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek a Bács-Kiskun megyei Zsanán kedden, sajtótájékoztatón.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Visnyei Miklós hangsúlyozta: a Homokhátságot az elsivatagosodás veszélye fenyegeti, ugyanakkor munkalehetőség és jövőkép híján az itteni települések fokozatosan elnéptelenednek.

Ezen a folyamaton változtathatna szakértők szerint egy sokoldalúan hasznosítható növény, a smaragdfa telepítése. A növény ökológiai, mezőgazdasági és energetikai szempontból is ígéretes, szélsőséges viszonyok között is rendkívül gyorsan növekszik, főként kimagasló fűtőértéke, illetve biomassza-tömege teszi rendkívül értékessé.

A településvezető beszámolt arról, hogy az idén május végén több mint 1 millió forintból kísérletképpen Zsana önkormányzata 1,2 hektáros területet telepítetett be smaragdfával. A növényből később az érintett községek és városok összefogásával további jelentős ültetvények létrehozását tervezik a régióban.

Ennek érdekében rövidesen létrehozzák a Homokhátsági Önkormányzatok Egyesületét, amely az elképzelések szerint a zöldenergia-termelés és a klímavédelem témakörében elérhető uniós pályázati források igénybevételével támogatja majd a program megvalósítását.

Steier József a növény gazdasági jelentőségét ismertetve elmondta: a smaragdfa mezőgazdaságilag értéktelen talajokon is telepíthető. Sokoldalúságát támasztja alá, hogy növekedése során sorai között akár szántóföldi növénykultúrák is termeszthetők, virágzata pedig kiváló méhlegelő.

Egy hektár ültetvény évente 48 tonna port és egyéb légszennyező anyagot köt meg, gyökérzete megakadályozza a talajeróziót. Kemény és rugalmas, a minőségi szénfajtákkal vetekedő fűtőértékű fája pedig már 8 éves korában energetikai célra, sőt bútoripari alapanyagként is felhasználható.

A szakember ismertette: egy kifejlett fa évente mintegy 60 kilogramm levéltömeget termel, amely magas, 9,5 százalékos protein- és 15 százalékos nitrogéntartalma miatt ideális zöldtrágya és állati takarmány.

 

forrás: MTI/Hvg

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?