Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Megtízszerezte Magyarország a Kínába irányuló agrárkivitelt az elmúlt öt évben - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki a kínai karantén hivatal vezetőjével tárgyalt. Az agrártárca szerint az előzetes adatok azt mutatják, hogy a Kínába irányuló magyar agrárkivitel mintegy 25 százalékkal nőhet 2017-ben is.
Az exportbővüléshez hozzájárul, hogy a közép-kelet-urópai országok közül ma Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó kiviteli engedéllyel Kínába. Az engedélyek a sertés-, a liba-, a kacsa-, a marha- és a nyúlhúsra, illetve a tejtermékekre, az élő lovakra, a búzára és a tejre terjednek ki.
Az agrárszektor.hu korábbi információ szerint a Kínába irányuló teljes magyar agrárkivitel 22,8 milliárd forintot ért el 2016-ban, de ez még mindig csak mintegy egy százalékát tette ki a 2400 milliárd forintos összes magyar élelmiszerexportnak. Ez azt is jellenti, hogy a magyar agrárkivitel látványos növekedése rendkívül alacsony bázishoz képest következett be.
A Kínát és 16 kelet-közép-európai államot tömörítő 16+1 és az "Egy övezet, egy út" kezdeményezések ismutatják, hogy Kína fejlődése Közép-Kelet-Európa számára nagy lehetőséget jelent - fogalmazott az agrártárca mostani közleménye szerint Fazekas Sándor. A két ország intézményei, politikai és üzleti szereplői között egyre több megállapodás jöhet létre. A közelmúltban megrendezett gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi fórumon hat-hat magyar és kínai vállalat, illetve intézmény kötött együttműködési megállapodást.
A távol-keleti ország a napokban rendezett fórumon átnyújtotta a cseresznye-engedélyezési eljárásához szükséges kérdéssort is és ígéretet tett a madárinfluenzával kapcsolatos értékelési folyamat felgyorsítására. Magyarország az e-kereskedelemben és logisztikában, illetve a beszerzési-értékesítési láncok területén is kész együttműködni Kínával - jelentette be a miniszter.