Van hal bőven, de a magyarok csak ezt a fajtát veszik: ennyibe kerül idén a kedvenc

MTI
Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok, nyilatkozta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli. A karácsonyi forgalom mintegy 65%-át szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.

Sokan keresik az év végi ünnepekre a hazai szürke, illetve afrikai harcsát is. A harcsa kilogrammonként 2500-3200 forintért kapható. Népszerűek még az apróhalak, a kárász és a keszeg, illetve a busa és az amur is, főleg feldolgozott, tisztított szelet és filé formában. Ilyenkor kerül a pultra az évközben kevésbé fogyasztott süllő és a pisztráng nagy része is, fűzte hozzá a MA-HAL szóvivője.

Kép forrása: Getty Images

Lévai Ferenc azt is elmondta, hogy ilyenkor fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka. A magyar halfogyasztás folyamatosan nő: jelenleg 6,7 kilogrammot tesz ki, míg a 90-es években egy főre 2 kilogramm jutott. Az uniós átlagfogyasztás személyenként 20 kilogramm.

Lévai Ferenc kitért arra is, hogy a karácsonyi halvásárlást segítve a szervezet létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat. A MA-HAL tagszervezetei több mint 50 településen közel 80 halárusító ponton árusítanak friss édesvízi halakat a karácsony előtti héten.

Az ágazat éves árbevétele 16 milliárd forint volt tavaly, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból nem importál, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint tavaly a magyar tógazdaságokban a haltermelés meghaladta a 22 ezer tonnát, a zárt rendszerekben (intenzív) termelt halaké pedig a 4 ezer tonnát, amelynek több mint 90 százaléka afrikai harcsa volt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?