Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara küldetésnyilatkozatában is megfogalmazta a magyar agrár- és élelmiszergazdaság érdekeinek kiemelt képviseletét - írja közleményében az NAK. Ennek szellemében rendszeresen, különböző kezdeményezésekkel népszerűsíti a hazai előállítású zöldségeket, gyümölcsöket, élelmiszer-termékeket és ösztönzi ezek megvásárlását, fogyasztását. A néhány héttel ezelőtti "Ne spájzolj!"-kampányt követő új akció elsősorban a városi és vidéki háziasszonyokat szólítja meg.
A most elindított, "Én is hazait vásárolok!" elnevezésű kezdeményezéssel a kamara még inkább szeretné előtérbe helyezni a Magyarországon termelt alapanyagokból, magyarországi feldolgozóknál vagy kistermelőknél készült termékeket - ezek megvásárlásával valamennyi állampolgár tudja segíteni a járványhelyzetben nehéz helyzetbe került gazdálkodókat, előállítókat. Ezt az "együvé tartozást" szimbolizálja a kampány központi eleme, a nemzeti színű szív. Emellett a kampány kiemelt csatornáján, a NAK Itthonról Otthonra Facebook-oldalán a kamara arra kéri a magyar termékek iránt elkötelezett látogatókat - továbbá valamennyi potenciális vásárlót -, hogy ezt az összetartozást fejezzék is ki egy-egy hozzászólással, üzenettel, saját tapasztalataik megosztásával.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1587637426-0.jpg)
A NAK a kampánnyal szeretné elérni, hogy aki még nem kötelezte el magát a magyar termékek mellett, hosszú távon emellett döntsön, és vegyen hazait, akár az élelmiszer-webáruházban, akár a közeli boltban vagy a piacon. A közösségi médiában, online hír- és receptoldalakon, nyomtatott újságokban, magazinokban zajló kampányban a kamara bemutatja a másik oldalt, az alapanyag-termelő hazai gazdálkodókat és az élelmiszer-előállítókat is. A kampányban az élelmiszeripar valódi szereplői és a fogyasztók népszerű és hiteles képviselői (Mautner Zsófi gasztroblogger és Molnár B. Tamás szakács) is szerepelnek.
Az "Én is hazait vásárolok!" kezdeményezés a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor tapasztalt pánikszerű élelmiszer-felvásárlás kapcsán indított "Ne spájzolj!" kampány folytatása. A számos kommunikációs csatornán, médiafelületen lezajlott aktivitás arra hívta fel a figyelmet, hogy a vásárlók ne kezdjenek felesleges élelmiszer-halmozásba, mert az itthoni alapanyag-termelők, előállítók, feldolgozók képesek az ország teljes lakosságát ellátni élelmiszerrel. A roham csillapodásához a kamara akciója is hozzájárulhatott.