Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok
A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.
SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)
A megújított megállapodást az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. részéről Szabó Levente elnök-vezérigazgató írta alá. Kiemelte, hogy a Takarék Csoport kulcsfontosságúnak tartja a tejágazatot, amelynek tervezhető, biztos finanszírozásra van szüksége, a többi között ezt a célt is szolgálja az együttműködés. Szabó Levente elmondta, a megállapodás támogatást nyújt a szektor szereplőinek a mostani kiszámíthatatlan termelési környezetben. Az elmúlt másfél évben rendkívüli mértékben drágultak az energiahordozók, a gáz, a villany, valamint a logisztika költségei, és a csomagolóanyagok, az alkatrészek, a takarmányozás ára is felfelé mozdult. Emellett jelentős munkabér-emelést is végre kell hajtania a gazdáknak a minimálbér növekedése miatt - írja a Takarék Csoport közleményében.
A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten
Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!Ugyanakkor a termelők stabil keresletre számíthatnak, mert a tej továbbra is népszerű termék, alapélelmiszerként nem várható a fogyasztás drasztikus csökkenése. A tej hazai felvásárlási ára 2021-ben tovább javult, kilogrammonként 120 forintra, ami körülbelül 10 százalékos árnövekedés az előző évhez képest. Mind a felvásárlás, mind a kivitel emelkedett tavaly, a felvásárlás csaknem 5 százalékkal, a kivitel pedig 30 százalékkal volt magasabb a 2020-asnál. A nyerstej kiviteli arány tavaly novemberben ugyan 10 százalékra mérséklődött, de az egész év vonatkozásában továbbra is 12 százalékos. A stratégiai együttműködés keretében a hitelintézet és a Tej Terméktanács vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a hazai tejfogyasztás népszerűsítésére, edukációs és szakmai programok szervezésére. A Takarék Csoport emellett kutatásokkal, elemzésekkel, előrejelzésekkel is segít eligazodni a gazdáknak mind a hazai, mind a globális tejpiacon.
A Tej Terméktanács pedig szakmai előadásokkal készíti fel a Takarék Csoport agrárpiaci területen dolgozó munkatársait és ügyfeleit a tejpiac jelenlegi és várható kihívásaira. A megállapodás aláírásakor Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: a tejtermelőktől a tejfeldolgozókig folyamatosan emelkednek a költségek. Ennek mértéke nemhogy csökkenne, hanem a költségnemek szinte mindegyikében még az előző évinél is jelentősebb növekedés várható idén, és ez már az első negyedévben is érezhető. Az energiaválság ráadásul olyan időszakban érinti az ágazatot, amelyben minden egyéb költségelem is jelentősen nő, nincsenek csökkenő és így az egyéb költségeket kompenzáló tételek.