Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Lassan el kell kezdeniük felkészülni egy újabb rohamra a magyarországi áruházláncoknak. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön ugyanis bejelentette, hogy utoljára, augusztus 1-jéig hosszabbítják meg az élelmiszerárstopot, ezt követően pedig jelentősen meg fog majd nőni ezeknek a termékeknek az ára. Emiatt nagy a veszélye annak, hogy hamarosan ismét kitör a felvásárlási láz - írta meg az Infostart a Blikk értesülései alapján.
Ezt csak némiképp ellensúlyozhatja, hogy augusztus elseje után az eddig árstopos termékeket is be kell vonni a kötelezően akciózott áruk körébe, azaz a kiskereskedőknek - az új előírások szerint - 15%-kal a beszerzési ár alatt kell kínálniuk az árucikkeket. Hasonló pánikvásárlásra volt már példa itthon, például a koronavírus-járvány kezdeti hónapjaiban, vagy a benzinárstop utolsó időszakában, ami ellátási gondokhoz is vezetett.
A Blikk megkérdezett két nagy hazai üzletláncot, hogy számítanak-e a következő napokban rohamra. A Lidl azt közölte, hogy az árstop eltörlése miatt elképzelhető, hogy emelkedni fog az érintett termékek iránti kereslet, de folyamatosan azon dolgoznak, hogy kiszolgálják a vásárlók igényeit A Spar az árstop eltörlésének bejelentése után a hatósági áras tejekre eddig elrendelt 2 literes vásárlási korlátozást 12 literre emelte, ez is azt jelzi, hogy nem számít a cég sem ellátási problémákra, sem készlethiányra.