Taroltak a magyar borok a világ egyik legfontosabb versenyén

Taroltak a magyar borok a világ egyik legfontosabb versenyén

agrarszektor.hu
Rangos zsűri Budapesten bírálta Közép-Kelet-Európa borait a Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen. A közel 840 különféle tétel közül az édes borok, egy villányi vörös és a somlói pezsgők is kiemelkedtek. A borok világhírű nagymesterei szerint most jött el a régió borkülönlegességeinek ideje.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Caroline Gilby Master of Wine, a Winelovers Wine Awards verseny zsűrijének tagja elmondta, hogy szerinte most komoly az érdeklődés Közép-Kelet-Európa borai iránt, különösen olyan piacokon, mint az Egyesült Királyság, ahol végeztek a hagyományos piacokkal és az Újvilággal. A szakember azt is hozzátette, hogy

Európa közepén autentikus borok készülnek történelmi tradíciók alapján, különleges szőlőfajtákból, és a legjobb borok esetében ma már a minőség is kiemelkedő.

Caroline Gilbe szerint "most minden adott, egy fontos pillanatát éli most a szektor”. Erre erősít rá a Winelovers Wine Awards, amelynek célja, hogy megtalálja Közép-Kelet-Európa legkiválóbb borait, és nemzetközi piacra segítse őket. A 2023. július 7-9. között másodszor megtartott borversenyre 14 országból érkeztek borok, az összesen 65 borszakértőből és borászból álló zsűri pedig 19 országot képviselt. Közülük többen is a Master of Wine cím birtokosai, valamint egy Master Sommelier is helyet foglalt közöttük.

A most publikált eredmények alapján 839 különböző tétel közül 3 tokaji aszút és egy villányi vörösbort választottak a legjobbnak. A négy Grand Gold díjas tétel közül a legmagasabb pontszámot, 96/100 pont a Pajzos 6 Puttonyos 2017-es Legend Aszúja és a Trifecta Szent Tamás 2017-es Aszúja érte el.

Szerintem Tokajnak kiváló a megítélése világszerte, és az utóbbi években ez még tovább javult. Nagyszerű látni, hogy mi történik, jártam ott év elején. Remélhetőleg a fogyasztók is egyre inkább érdeklődni fognak az édes borok iránt. Egy ilyen borversenyen egyértelműen segít ebben

- magyarázta a brit Rose Murray Brown Master of Wine, a verseny édes borok bírálatáért felelős tagja.

A legjobb vörösbor a Bodor Borászat 2016-os Cabernet Sauvignonja, a legjobb száraz fehérbor címet a pannonhalmi Cseri Pincészet VIII. Octavus 2018-as Rajnai Rizlingje kapta, a legjobb pezsgő a Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2020 lett. További 101 bor szerzett aranyérmet a Continental Budapestben lezajlott versenyen. Az eredmények és az érmek már böngészhetők a verseny weboldalán.

A Winelovers hidat épít a Kelet és a Nyugat között, win-win, azaz kölcsönösen előnyös helyzetet teremt a borászatok, a kereskedők, a fogyasztók számára is. Tevékenységével a borvilág jelenlegi hiányosságaira, a piac jelenlegi szereplőinek igényeire kíván választ adni

- mondta Tábor István, a Winelovers alapító-tulajdonosa.

A Winelovers X - Experts, Exhibition, Exclusivity mint a borverseny kísérőeseménye az egyik példája ennek a törekvésnek. Az idén először megtartott expón mintegy 140 szakmai szereplő vett részt - ők a versenyen résztvevő borok közül többet is megkóstolhattak, és lehetőségük volt személyesen megismerni készítőiket. A borverseny zsűritagjai is megjelentek itt, hogy szakmai visszajelzéseik és kapcsolatrendszerük által segítsék a résztvevő bortermelőket.

Az eredmények publikálását egy angol nyelvű, online brossúra kiadása követi, amelyet a szervezők a világ több ezer kereskedőjéhez, borszakértéjéhez és sajtómunkatársához juttatnak el. A Winelovers100 nyomtatott magazinban a legjobb eredményeket elért magyar tételek kerülnek majd be, az újság szeptember 14-én kerül a hazai boltok polcaira. Az ünnepélyes díjátadón, a szeptember 16-i Winelovers Grand Nagykóstolón a borkedvelők és laikusok is megkóstolhatják majd a Winelovers Wine Awards díjnyertes tételeit.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Fókuszban a tányérvédelem (x)

A napraforgó termésbiztonsága szempontjából az első kezelés kulcsfontosságú, de nem szabad megfeledkeznünk a tányér védelméről sem, mely a további minőség- és mennyiségmegőrzés záloga.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?