2019. augusztus 23. péntek Bence

Hírek - Élelmiszer

Együtt a Kárpát-medence búzája - Sülhet a Magyarok Kenyere!

A határon túli országrészek és mind a 19 anyaországi megye elhozta búzáját a Veszprém megyei Nemeshanyba, ahol 2019. augusztus 10-én ünnepélyes keretek között öntötték össze a Kárpát-medence búzáját a Magyarok Kenyeréhez.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A rendezvény szervezői, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) emellett egy másik kiemelkedő sikerről is beszámoltak:

a magyarországi gazdák csak a mai napig 406 tonna búzát ajánlották fel

jótékony célra, amely minden bizonnyal még növekedhet a program zárásáig (az első évében, 2013-ban tíz tonna gabonát ajánlottak fel a gazdák, tavaly már 605 tonnát.) Köszönhető ez annak, hogy idén minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdaközösségét bevonva zajlik a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, amely a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogását jelenti.

A NAK és a MAGOSZ által közösen szervezett jótékonysági program hagyományosan az esztergomi búzaszenteléssel kezdődik minden évben – idén ez április 27-én zajlott –, majd Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók a magyar gyermekeket segítő szervezeteknek, határainkon innen és túl is. Mostantól a nyugati, tengerentúli szórvány magyarságot is bevonták az adományozásba. Jelképes lisztadomány indul többek között az USA-ba, Kanadába, Venezuelába, Ausztráliába és Írországba, hogy az ottani testvéreink is megsüthessék a Magyarok Kenyerét. 

Jakab István és Farkas Sándor összeöntik a búzát (Forrás: MTI, Krizsán Csaba)

"A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-ban csatlakozott a jótékonysági kezdeményezésből összmagyar mozgalommá gazdagodott programhoz. Annál szebb és nemesebb missziót egy szakmai köztestület aligha kívánhat magának, mint amit mi a Magyarok Kenyeréhez kötődő nagyszabású szervezési-lebonyolítási feladatok ellátásával vállaltunk fel" – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke Nemeshanyban, az összeöntés ünnepén.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy szombat délelőtt még Kárpátalján vett részt az ottani magyar gazdák búzagyűjtő ünnepségén, és mint mondta, „felemelő volt átélni, hogy akik a legnagyobb megaláztatást szenvedik el, azok a legnagyobb örömmel adakoznak a leginkább rászorultak számára”.

"Az adományázó és a földet megművelő gazdák áldozatos munkájának köszönhetően befejeződött a búza aratása; mintegy 5 millió tonna búza termett, közel 5,27 tonna hektáronkénti termésátlaggal. Ez azt is jelenti, hogy bőven lesz a magyaroknak kenyere ebben az esztendőben" – mondta köszöntőjében Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes.

Az összeöntés ünnepével az adományozás természetesen nem zárult le,

a szervezők valamennyi megyében és a határon túl is augusztus közepéig várják a felajánlásokat a kijelölt búzagyűjtő pontokon.

Forrás: NAK

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu