Az ELMŰ elektromos töltőállomást telepít a Kossuth téren

agrarszektor.hu
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Kossuth téri épülete elé elektromosautó-töltőállomást telepít az ELMŰ, erről írt alá együttműködési megállapodást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Hans-Günter Hogg, az ELMŰ Nyrt. Igazgatóságának tagja szerdán Budapesten.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a tárca elkötelezett a környezetbarát megoldások mellett, és könnyíteni kívánja az elektromos autók elterjedését. Hozzátette: arra buzdítja a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy keressék a környezetbarát megoldásokat a közlekedésben.

Hans-Günter Hogg jelezte, hogy megállapodásuk a környezetvédelemmel foglalkozó tárcával egy már korábban elindított együttműködés folytatatása. Az ELMŰ vezetőségének tagja emlékeztetett arra, hogy a vállalat támogatja az elektromos autók infrastruktúrájának elterjesztését, székházuk előtt 2010 végén adták át az első magyarországi, közterületi elektromos-autó töltőoszlopot.

Azóta Budapesten hét, közterületen működő elektromos-autó töltőállomást telepítettek, és a közeljövőben továbbiak üzembe helyezését is tervezik. Az áramszolgáltató feladatának tekinti a környezetbarát technológiák, technikák fejlesztését, a cég maga is hat elektromos autót használ jelenleg. Ez ma a legnagyobb elektromos autóflotta Magyarországon.

Vidékfejlesztési Minisztérium és intézményei

Hírek
A miniszter
Szervezet
Államtitkárságok
Miniszteri biztos
Háttérintézmények
Felelősségi területek
Közérdekű adatok
Kapcsolódó oldalaink
Társadalmi egyeztetés
Elérhetőségek

Államtitkárságok

Közigazgatási Államtitkárság
Parlamenti Államtitkárság
Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság
Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság
Környezetügyért Felelős Államtitkárság
Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság

Az ELMŰ elektromos töltőállomást telepít a Kossuth téren
2013. február 27. 16:09

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Kossuth téri épülete elé elektromosautó-töltőállomást telepít az ELMŰ, erről írt alá együttműködési megállapodást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Hans-Günter Hogg, az ELMŰ Nyrt. Igazgatóságának tagja szerdán Budapesten.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a tárca elkötelezett a környezetbarát megoldások mellett, és könnyíteni kívánja az elektromos autók elterjedését. Hozzátette: arra buzdítja a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy keressék a környezetbarát megoldásokat a közlekedésben.

Hans-Günter Hogg jelezte, hogy megállapodásuk a környezetvédelemmel foglalkozó tárcával egy már korábban elindított együttműködés folytatatása.

Az ELMŰ vezetőségének tagja emlékeztetett arra, hogy a vállalat támogatja az elektromos autók infrastruktúrájának elterjesztését, székházuk előtt 2010 végén adták át az első magyarországi, közterületi elektromos-autó töltőoszlopot.
Fotó: Árvai Károly

Azóta Budapesten hét, közterületen működő elektromos-autó töltőállomást telepítettek, és a közeljövőben továbbiak üzembe helyezését is tervezik. Az áramszolgáltató feladatának tekinti a környezetbarát technológiák, technikák fejlesztését, a cég maga is hat elektromos autót használ jelenleg. Ez ma a legnagyobb elektromos autóflotta Magyarországon.

Bessenyei Tamás, az ELMŰ szakigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium elé telepítendő elektromos töltőoszlop kivitelezése - az engedélyek megszerzésének függvényében - néhány héten belül megtörténik.

Az igazgató elmondta: a társaság közterületi oszlopainál az ELMŰ szerződött partnerei számára ez év végéig ingyen biztosítja az áramot az elektromos autók számára.

 

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?