Egyre gyakrabban látnak napvilágot az Alföld, különösen a Duna-Tisza közi homokhátság vészes kiszáradásáról szóló hírek. A szárazodás okai sokrétűek, az elhibázott vízgazdálkodástól a helytelen erdészeti tevékenységig terjednek, de minden bizonnyal fontos tényező a globális éghajlatváltozás is. Hallunk süllyedő talajvízszintről, mezőgazdasági károkról, öntözési igényekről, azonban a természetes növényzet változásáról igen hiányosak az ismereteink - írja közleményében a Másfélfok.

Erdős László és Kröel-Dulay György, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársai kollégáikkal ezt a változást vizsgálták a Homokhátság nyílt évelő homoki gyepterületein. Sajátos kárpát-medencei természetvédelmi értékei mellett - mint a homoki kikerics, a tartós szegfű és a homoki nőszirom - e gyeptípus fontos tulajdonsága, hogy a talajvíz közvetlen hatásától függetlenül képes fennmaradni, ami azt is jelenti, hogy ha itt megváltozik a növényzet, akkor az jelentős részben a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.

Felmelegedés: nyitott kapu az inváziós fajok számára

A Duna-Tisza közi homokhátságon az utóbbi két évtized során kimutathatóan megnőtt az éves középhőmérséklet, ugyanakkor az éves csapadékmennyiségben nem történt érzékelhető változás. A 2005-ben és 2022-ben végzett terepi felmérések összehasonlítása alapján a növényzet összetétele is jól követte ezt a tendenciát: világosan látszott, hogy az évelők körében jelentősen megnőtt a melegkedvelő növények aránya, míg a hűvösebb körülményeket igénylők aránya lecsökkent. A kutatók eredményei szerint a szárazságtűrést illetően nem volt kimutatható változás, és a fajszám sem változott e csaknem két évtized alatt, azonban hosszabb távon van miért aggódni.

Kutatásunk szerint a 2005-ben regisztrált állapothoz képest 2022-re lényegesen megnőtt két idegen eredetű inváziós faj, a bugás tövisperje és a homoki prérifű gyakorisága. Márpedig a biológiai sokféleség csökkenésének és a természetes életközösségek átalakulásának egyik legfőbb oka az idegen eredetű inváziós fajok előretörése

- mondja Erdős László. 

E két faj az úgynevezett C4-es növények közé tartozik, melyek a légköri szén-dioxidot a hazai növények túlnyomó többségétől eltérő mechanizmussal hasznosítják, amely különösen nagy melegben működik hatékonyan. Éppen ezért a C4-es növények elsősorban a trópusi és szubtrópusi területeken elterjedtek, de az éghajlatváltozás hatására nálunk is egyre versenyképesebbek lehetnek.

Ha nem cselekszünk időben, könnyen lehet, hogy a legértékesebb kárpát-medencei életközösségek helyét néhány évtizeden belül más földrészekről származó fajok egyhangú állományai fogják átvenni. Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak egzotikus növényei fogják kiszorítani

- fogalmazott a kutató.

Félsivatag egyéves növényekkel

Az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás következtében megváltozhat a csapadék éven belüli eloszlása is. Míg az egyéves növények egy-egy különösen száraz évet viszonylag gyorsan ki tudnak heverni, és a talajban levő magokból hamar megújul a populáció, addig az évelők gyakran lassabb növekedésűek, így helyreállásuk is több időt vesz igénybe. Ismétlődő száraz időszakok tehát a jelenleg domináns évelő fajok visszaszorulását okozhatják, így a Duna-Tisza közi homokhátság gyepeinek helyén egyévesekből álló, félsivatagi jellegű vegetáció alakulhat ki.

Az éghajlatváltozás nem állítható meg egyik pillanatról a másikra, de fontos lenne a folyamat lassítása, valamint a negatív hatások mérséklése megfelelő környezet- és természetvédelmi intézkedésekkel és bölcs, az alkalmazkodást segítő tájhasználattal

- zárják írásukat a kutatók.