Hungarikum lett ez a növény, pedig mindent kiirt maga körül

Hungarikum lett ez a növény, pedig mindent kiirt maga körül

agrarszektor.hu
A fehér akác, Magyarország egyik legmegosztóbb hungarikuma, kettős megítélés alatt áll: miközben gazdaságilag értékes és sokoldalúan hasznosítható, inváziós fajként jelentős természetvédelmi problémákat okoz. A hazai erdőterületek mintegy 25 százalékát kitevő, Észak-Amerikából származó fafaj visszaszorítása a védett területeken törvényi kötelezettség, ám megvalósítása komoly kihívást jelent - írta meg az Index.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A fehér akác - amelyet gyakran magyar akácként is emlegetnek - az ország erdőterületeinek körülbelül negyedét borítja, elsősorban az Alföldön, de domb- és hegyvidékeken is megtalálható. Bár sokak számára Magyarország jellegzetes fájaként él a köztudatban, valójában Észak-Amerika keleti részéről, az Appalache-hegység területéről származik, és csak a XVII. században került Európába, majd hazánkba. A növény kettős státusza figyelemre méltó: 2009 óta hivatalosan inváziós fajnak minősül, miközben 2014-ben - az akácmézzel együtt - hungarikummá nyilvánították. Ez a kettősség jól tükrözi a körülötte kialakult összetett diskurzust.

EZ IS ÉRDEKELHET

Olyan faanyaga van, ami annak idején nagyon alkalmas volt a bányaműveléshez, szerszámnyélnek, szőlőkarónak, vagyis a paraszti, mindennapi életben. A frissen kivágott fa is alkalmas arra, hogy tüzelőnek lehessen használni, nem kell hosszan szárítani, tehát emiatt is nagyon praktikus, plusz kitűnő mézet ad

- sorolja az akác pozitívumait Gálhidy László, a WWF Erdő-programjának vezetője.

A szakember kiemeli, hogy a XIX. századi homokos területek megkötésében is jelentős szerepet játszott a növény.

Az országfásítás egyik fő fafajává vált. Ráadásul nagyon igénytelen, könnyű telepíteni és felújítani. Ha kivágják, tuskósajról vagy gyökérsajról is felújul, nem kell vele bajlódni, nem kell a magot vagy a csemetét elültetni, szinte magától szaporodik

- teszi hozzá.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az akác inváziós jellege azonban súlyos ökológiai problémákat okoz. Olyan allelopatikus anyagokat termel, amelyek gátolják más növények csírázását, gyökérrendszerében pedig nitrogénkötő baktériumok találhatók, amelyek feldúsítják a talaj nitrogéntartalmát. Ezt a legtöbb őshonos növényfaj nem tolerálja, így az eredeti növényzet és a hozzájuk kapcsolódó állatvilág fokozatosan eltűnik. A természetvédelmi törvény 1996 óta előírja, hogy az akácot fokozatosan el kell távolítani a védett területekről.

Úgy tűnik, az akác védett területekről való kiszorítása nem halad olyan ütemben, ahogy azt korábban a jogalkotók eltervezték, még annak ellenére sem, hogy a 2009-ben megalkotott erdőtörvény is olyan megfogalmazásokkal él, ami az akác visszaszorítását célozza

- magyarázza Gálhidy László.

Jelenleg egyfajta egyensúlyozó szakmapolitika érvényesül: védett területeken kívül uniós források támogatják az akác telepítését, míg a védett területeken belül ugyancsak uniós forrásokból finanszírozzák az eltávolítását. Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa rámutat, hogy a növény neve is amerikai eredetére utal.

EZ IS ÉRDEKELHET

Amerika felfedezése után egy sor növénnyel kísérleteztek, hogy minek lehetne gazdasági szerepe Magyarországon. Pontosan dokumentált, hogy akácot 1601-ben a Párizsi Botanikus Kert akkori igazgatója, Jean Robin hozta be, az akác pedig róla kapta a tudományos nevét: Robinia pseudoacacia

- mondja a szakember.

Egy 2016-os, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Soproni Egyetem által végzett kutatás szerint a hazai nemzeti parkok szakemberei az akácot tartják a legnagyobb problémát okozó inváziós növényfajnak.

A problémát itt is látjuk, ha most körülnézünk, ebben az erdőben tölgyesnek kellene állnia

- mutat körbe Kézdy Pál a Budai Tájvédelmi Körzetben.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az akácosok aljnövényzetében mindössze öt-hat növényfaj található meg, főként gyomjellegű növények, mint a szeder, csalán, vérehulló fecskefű, ragadós galaj, illetve a bodza. Ezek többnyire szúrós, kellemetlen növények, ami a kirándulást sem teszi kellemessé az akácosokban. Az akác visszaszorítása rendkívül nehéz feladat, mivel tuskó- és gyökérsarjakról is intenzíven újul. A vegyszeres irtás védett területeken problémás, a mechanikai módszerek pedig rendkívül munka- és költségigényesek.

Itt azzal próbálkoztunk, hogy az akácot tarra vágtuk, utána pedig nagy egyedszámmal gyorsan növő és jól árnyaló fafajokat ültettünk. Hegyi juhart, korai juhart, kis levelű hársat. Ehhez az is kell, hogy 6-8 évig évente kétszer az akácsarjakat leverjük, ami nagyon kézimunka-igényes és költséges művelet

- ismerteti a módszert Kézdy Pál.

EZ IS ÉRDEKELHET

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az akác elleni küzdelem valójában az igazi hungarikumok, az alföldi erdősztyepp-tölgyesek védelmét szolgálja, amelyek mára apró foltokra zsugorodtak.

Volt egy közös projektünk a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakmai vezetésével, amelynek az volt a célja, hogy a nagykőrösi pusztai tölgyesek utolsó darabját megmentsük. Ha nem védekezünk az inváziós fajok ellen, akkor néhány évtized múlva már nem lesz mit védeni

- figyelmeztet Gálhidy László.

Bár egyes helyeken megoldás lehetne az akácosok kiöregedésének kivárása, ami után könnyebb lenne őshonos fajokkal helyettesíteni őket, a fafaj gazdasági jelentősége miatt erre ritkán látni példát. A természetvédők álláspontja szerint nem az akác teljes kiirtása a cél, hanem a védett területek megóvása és az őshonos ökoszisztémák helyreállítása.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 29. 13:29