A Dél-Alföldön – különösen Dél-Békésben, ahol az ország legértékesebb termőföldjei találhatók – az aszályos időszakok gyakorisága és a vízhiány mértéke kritikus szintet ért el, ami a talajvízszint süllyedésével és a fokozott párolgással együtt a helyi ökoszisztéma és a mezőgazdasági tevékenységek fennmaradását veszélyezteti. Ehhez kapcsolódóan az elmúlt időszakban sok szó esett arról, hogy a vízvisszatartás hozhat áttörést a térségben, az azonban számos vita tárgyát képezi, hogy pontosan hol lehetne valóban teret adni a víznek.

Nyilvánvaló, hogy most nagyon száraz éveket élünk meg. Emiatt tehát jó lenne azokat a mélyedéseket azonosítani, ahol viszonylag konfliktusmentesen és műszakilag is meg lehetne oldani a vízpótlást. Az ugyanis gyakran felmerül, hogy visszatartani, visszatartani, visszatartani, de hogy mégis hol és hogyan, azt ilyen nagy területen, táji léptékben nem igazán vizsgálják

 – mutatott rá Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajz Tanszék vezetője.

Már nem csak időszakos a baj: kiszáradhat a legtermékenyebb vidékünk

Az elmúlt hónapok csapadékhiánya országos szinten komoly aszályt idézett elő, ami különösen az alföldi térségekben okoz jelentős terméskiesést.

A kérdés tisztázása érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közreműködésével a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajz Tanszéke egyedülálló, hiánypótló vizsgálatsorozatot végzett. A kutatók ennek eredményeként több ezer lokális mélyedést és egykori folyómedret azonosítottak, majd komplex térinformatikai elemzéssel határozták meg azokat a területeket, ahol a víz helyben tartása vagy a felszín alatti vízkészletek pótlása műszakilag is kivitelezhető.

Bár az Alföldről azt gondoljuk, hogy az egy asztalsimaságú táj, ez azért nem teljesen igaz. Az utóbbi évezredekben, évtízezredekben ugyanis folyók formálták, amelyek hátrahagyták a különböző felszínformákat, azaz például medreket, övzátonyok közötti mélyedéseket és egyéb más mélyedéseket. A kutatás során először ezeket térképeztük fel

 – hangsúlyozta Sipos György, majd hozzátette: a mélyedések azonosítása csak a kutatás első szakaszát jelentette. A következő lépésben különböző adatbázisokkal vetették össze az eredményeket, majd lépésről lépésre kizárták azokat a területeket (például településeket, településrészeket, tanyákat, közlekedési infrastruktúrákat), ahol a vízvisszatartás vagy a vízpótlás jelentős műszaki, társadalmi vagy gazdasági konfliktusokba ütközhetne.

Amint azt Sipos György az Agrárszektornak elmondta, a részletes elemzés eredményeként a korábban azonosított helyszínek mintegy 40 százaléka valamilyen okból kiesett, így összesen 929 hektárnyi terület bizonyult kiemelten alkalmasnak a vízpótlásra vagy a vízvisszatartásra. A kritériumok alapján tehát a kétezer négyzetkilométeres teljes terület fél százalékán lehet konfliktusmentesen vizet megtartani, illetve 4,6 százalékán, ha a szántókat is bevonják.

Bár még az is kérdés, hogy az alkalmas területekre honnan és milyen költséggel lehet vizet juttatni, a kutatók szerint a projekt jelentősége messze túlmutat a régión. Az általuk kidolgozott módszertan ugyanis országos szinten is mintát adhat a hasonló vízhiánnyal küzdő területek kezeléséhez.

A kutatás eredményei nem csupán elméleti jelentőségűek, hanem közvetlen segítséget adnak a vízügy műszaki beavatkozásainak tervezéséhez. A cél egy olyan komplex, klímaadaptív vízgazdálkodási rendszer kialakítása, amely megállítja a táj kiszáradását és hosszú távon is hozzájárul Dél-Békés, később pedig minél több alföldi terület vízbiztonságának növeléséhez

– idézte a Szegedi Tudományegyetem sajtóközleménye a kutatás kapcsán Gacsályi Józsefet, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettesét.