Még szeptember 15-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A tartós vízhiány következtében a Gyöngyös-patak Táplánszentkereszt alatti szakasza mostanra gyakorlatilag teljesen kiszáradt. A kisebb vízfolyások medrében már csak elszigetelt, úgynevezett "böge" jellegű vízállások maradtak fenn, ahová tömegesen szorulnak be a halak. A vasszécsenyi malom alatti szakaszon a helyi lakosok a halőrökkel és önkéntesekkel összefogva még időben be tudtak avatkozni, így jelentős számú példányt sikerült kimenteniük.
Ugyanakkor már komoly elhullást is regisztráltak, közel 50 kilogramm elpusztult halat - köztük domolykót, márnát, sujtásos küszt, fenékjáró küllőt és más védett fajokat - kellett eltávolítani a mederből.
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége hangsúlyozza, hogy a bajba jutott halállomány kimentését szigorú halgazdálkodási és természetvédelmi jogszabályok szabályozzák, ezért kérik, hogy senki ne kezdjen magánakciókba. A folyóvízi halak állóvízbe történő áthelyezése ritkán jelent valódi megoldást, az inváziós, idegenhonos fajok - mint például az amerikai jelzőrák - áttelepítése pedig jelentős ökológiai károkat okozhat a befogadó vízterületeken. A szervezet arra kér mindenkit, hogy aki veszélybe került halállományt észlel, azonnal értesítse a hivatásos halőröket vagy a szövetséget.
Míg a kisebb patakok rendkívül sérülékenyek, és kiszáradásukkal teljes vízi élőhelyek szűnnek meg, a Pinka és a Répce a rendkívül alacsony vízállás ellenére egyelőre még kitart. A kialakult válságos helyzet az idei év szélsőséges időjárásának közvetlen következménye. A HungaroMet adatai alapján 2026. áprilisa 1901 óta a második, míg a július a hatodik legszárazabb hónap volt Magyarországon. Az év során több száz milliméteres csapadékhiány halmozódott fel, ami kritikusan száraz talajállapotot eredményezett, ezt pedig a nyári, lokális záporok sem tudták érdemben mérsékelni.













