Fontos dologra hívja fel a figyelmet az agrártárca: ez egész Európára hatással lehet

Fontos dologra hívja fel a figyelmet az agrártárca: ez egész Európára hatással lehet

agrarszektor.hu
Jelentős összegeket fordít a kormány a természetközeli élőhelyek kezelésére, fenntartására és rekonstrukciójára Magyarország védett természeti- illetve Natura 2000 területein - jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Natura 2000 hálózat napján. Balczó Bertalan kiemelte: 2014 és 2020 között összesen mintegy 38 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával 88 egyedi beruházást valósítottak meg a nemzeti park igazgatóságok és partnereik.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a fejlesztéscsomagnak köszönhetően több mint 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, ami két Budapestnyi területet jelent. Hozzátette: jelenleg is zajlik a 2027-ig tartó időszak tervezése és előkészítése, a cél az, hogy a következő években is hasonló nagyságrendben folytatódhassanak az élőhelyek megőrzését és fejlesztését célzó fejlesztések - olvasható az Agrárminisztérium sajtóközleményében. 

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

A Natura 2000 hálózat megőrzését kiemelten kezelő EU LIFE programmal kapcsolatban Balczó Bertalan elmondta: a természetvédelemi projektek várhatóan duplájára növelt európai uniós keretből valósulhatnak majd meg a 2021-2027 időszakban. Magyarország 2001 óta vesz részt a LIFE programban, azóta számos, élőhely-rekonstrukció és fajmegőrzési akció nyert támogatást. Emellett 2019-ben elindulhatott az első hazai, nagyléptékű LIFE integrált projekt, amely a pannon gyepek hosszú távú megőrzését célozza széleskörű együttműködéssel.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Natura 2000 egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, valamint a vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, emellett hozzájárul helyreállításukhoz és fenntartásukhoz. Az Európai Unió szárazföldi területeinek 18%-át teszi ki, míg hazánkban, köszönhetően Magyarország gazdag természeti örökségének, ez az arány 21%.

A Natura 2000 területek garanciát jelentenek a természetes élővilág megőrzésére. Nem zárt rezervátumokról van szó, hiszen ezeken a területeken lehet olyan tevékenységeket folytatni, amelyek összeegyeztethetőek a védelmi célokkal, ilyen például az ökoturizmus vagy a fenntartható gazdálkodási formák. Az első európai Natura 2000 napot az élőhelyvédelmi irányelv megalkotásának 25. évfordulóján, 2017. május 21-én ünnepelték.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?