2021. december 8. szerda Mária

Hírek - Föld

Nagy nyereség kisebb terméshozam mellett? Amerikában már így csinálják

Más, Magyarországon jelenleg még kevésbé népszerű alapelvek mentén gazdálkodik 2000 hektáros földjén az az amerikai férfi, akinek könyve nemrég megjelent magyarul is. Gabe Brown többek között arról ír, drasztikus talajbolygatás nélkül, és minimális vegyszerhasználat mellett, hogyan lehet nyereséges a mezőgazdaság, illetve milyen előnyökre tehet szert az a termelő, aki szinte talajművelés nélkül gazdálkodik földjein. A könyv nemcsak kiskert tulajdonosoknak vagy biogazdálkodóknak szól, sőt, kifejezetten megcélozza a nagyüzemi gazdálkodókat is, valamint azokat, akikhez nem áll közel az ökológiai gazdálkodás gondolata.
 
 

Magyar nyelven is megjelent "Gabe Brown: Porból élet - Egy család útja a regeneratív mezőgazdálkodás felé" című könyve, melynek kiadásában Szabó László, A HOLD Alapkezelő társalapítója, jelenleg részvényese és Felügyelő Bizottságának elnöke segédkezett. László egyébként emellett talajkímélő ökogazdálkodást és bivalytenyésztést folytat zalai megyei farmján. A könyvben többek között szó van arról, hogyan lehet nyereséges a mezőgazdaság drasztikus talajbolygatás és intenzív vegyszerhasználat nélkül? Gabe Brown, 2000 hektáron gazdálkodó amerikai földműves saját, több évtizedes mezőgazdasági gyakorlatán keresztül bebizonyítja, hogy igenis lehetséges az, amit az agrárszektorban uralkodó közfelfogás szinte lehetetlennek tart. A könyvben Gabe olyan alapszabályokat, alapelveket ismertet, amelyekre rengeteg kísérletezéssel és tanulópénz megfizetésével jött rá. Ezek követése a környezetvédelmi- és anyagi előnyökön túl minden nagyüzemi gazdálkodónak és kiskert tulajdonosnak segít még jobban megszeretni azt, amit csinál - olvasható a könyv ajánlójában.

Gabe Brown a könyvében hosszasan elemzi azt, hogy mennyire nyereséges számára ez a gazdálkodási forma és módszer még úgy is, hogy alacsonyabb termésátlagokat produkál

 - hangsúlyozta a könyv bemutatása kapcsán rendezett sajtótájékoztatót Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliókezelője. Kiemelte, a könyv egyébként, ahogyan az ajánlóban is olvasható, nemcsak kisgazdálkodóknak, állattenyésztőknek, illetve biogazdálkodóknak szól, hanem mindenkinek és bárkinek, aki minimális talajművelés és vegyszerhasználat mellett belevágna a gazdálkodásba, vagy csupán szeretne áttérni egy új, más formára. 

A könyv tökéletes bizonyíték arra, hogy úgy is lehetséges gazdálkodni, hogy a talajbiológiát alkotó élőlényekre sokkal inkább nélkülözhetetlen szövetségesként tekintünk, mintsem ellenségként próbáljuk elpusztítani. Ezek a talajlakók - ugyanúgy, mint a természetben - egy csomó életfontosságú szolgáltatást nyújtanak a növények számára, amit hiányukban a gazdálkodóknak kell több-kevesebb sikerrel, de mindenképpen magasabb költséggel pótolni

- mondta Szabó László. A szakember szerint egyáltalán nem igaz az, hogy az élelmiszertermelést veszély fenyegeti, hiszen rengeteg termőfölddel rendelkezünk. A probléma abból adódik, hogy ezeket a termőföld-tartalékokat ipari alapanyagok előállításra használjuk, meglehetősen rossz hatékonysággal, úgy, hogy közben a talajok leromlásának költségi nem jelennek meg a ráfordítások között. Ez hasonlít a XIX. századi vegyipari gyakorlatra, mikor is mérgező hulladékot egyszerűen beleengedték a Temzébe. Olcsó, de fenntarthatatlan módszer.

A gazdák jövedelmezőségi elvárásai, a klímaváltozás elleni harc és az egészségesebb élelmiszerek igényei ugyanakor nem összeegyeztethetetlenek. Fel kell hagyni a termőföldek ipari hasznosításával és az így felszabaduló területek egy részét vissza kell adni a természetnek, másik részén pedig fenntartható, kevésbé intenzív, ezáltal alacsonyabb termésátlagokat produkáló műveléssel egészséges termékeket kell előállítani. Mivel a mezőgazdasági ágazat profitját alapvetően a különböző támogatások biztosítják, az átállást az új irányokba forduló támogatási politika képes lenne fájdalommentessé tenni a gazdák számára

- közölte Szabó László.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó