A Magyar Bor Akadémia idén is megválasztotta az év borászát

A Magyar Bor Akadémia idén is megválasztotta az év borászát

agrarszektor.hu
Borbély Tamás, a Szent István Egyetem (SZIE) egykori hallgatója nyerte el idén a Magyar Bor Akadémia által megszervezett "Év Bortermelője Magyarországon 2020" díjat. Az idén 30. alkalommal kihirdetésre került elismerés hazánk egyik legrangosabb hazai méltatásának számít borászati körökben.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Borbély Tamás felsőfokú tanulmányait a Szent István Egyetem (SZIE) és annak jogelőd intézményében, a Corvinus Egyetemen végezte Élelmiszertechnológus Mérnök alapszakon, majd mesterszakon bővítette ismereteit. Szakdolgozatát, majd diplomamunkáját a SZIE Borászati Tanszékén készítette először a Bor- és Üdítőital Technológiai Szakirányon, később az Erjedésipari Technológiai Szakirányon. Bár a fiatal borász családja generációk óta foglalkozik a borral és szőlővel - jelenleg több, mint 20 hektáron gazdálkodnak a badacsonyi borvidéken - ennek ellenére fontos volt számára, hogy a gyakorlatban megszerzett tudáshoz az elméleti hátteret is elsajátítsa felsőfokú tanulmányai során.

A tehetséges badacsonyi borászt kilencedik alkalommal jelölték a megtisztelő díjra, azonban a nívós elismerés mellett számos kitüntetést is magáénak tudhat. Többek között 2018-ban az Év Agrárembere Díj Fiatal gazda kategória győztesének választották, de ugyanebben az évben szülővárosától a Tapolca Város Borásza megtisztelő címet is elnyerte.

A Magyar Bor Akadémia felkérésére, több mint 300, a bor ágazathoz kötődő szakember küldte el jelölését, melynek alapján végül 5 neves borász került kiválasztásra. A jelöltek közül a verseny hagyományainak megfelelően a Magyar Bor Akadémia tagjai választották ki a 2020-as Év Bortermelője cím elnyerőjét, Borbély Tamást.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?