Nagy István: az új bortörvény a környezet védelmét is garantálja
De alapvető cél az adminisztráció egyszerűsítése is.
De alapvető cél az adminisztráció egyszerűsítése is.
2020-ban átlagosan 3,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Néhol ónos esőre, havazásra, több megyében pedig erős szélre kell készülni.
Évente a rovarok 1-2 százaléka is eltűnhet a Föld színéről.
Napközben egyre többfelé vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, de főként az északkeleti, keleti megyékben egész nap több maradhat a felhőzet
Te kóstoltad már őket?
Városzöldítő barnamezők az egészséges környezetért.
Fertőtlenítési útmutatót állított össze a Nébih.
570 millió forintot kapott a Grinsect.
Itt áll feketén-fehéren.
Ismét többfelé kifehéredik majd a táj.
Az idei pályázati kiírások a kiemelt állatbetegségekre fognak fókuszálni.
Új irányok jönnek a talajvédelemben.
540 milliós fejlesztést valósít meg a HEINEKEN Hungária a Soproni Sörgyárban.
Nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több órás napsütés várható
A hatékonyság fontossága a mezőgazdasági termelésben.
Lesz-e elég libamáj idén?
És ez még nem minden, jön a hó is.
Új kockázatkezelési eszközt vezet be az Agrárminisztérium.
A fenntarthatóság és az agrárkereskedelem közötti kapcsolatot fogják vizsgálni.

Sokan esküsznek rá, hogy a pálinka megvéd a hasmenéstől. De vajon mennyire állja meg a helyét ez az utazási praktika?
Komoly ellentmondások vannak az érzelmekre ható kampányüzenetek és az állatok valós szükséglete között.
Jelenleg nagyon élénk a rakodógépek piaca, ami főként az állattartó telepek fejlesztését segítő pályázatnak köszönhető.
Nagyot drágult a tojás itthon, ráadásul évről évre egyre kevesebbet termelmek belőle.
Bár a magyar erdőgazdálkodás eddig is jobbára fenntartható volt, az új környezetvédelmi miniszter szerint további változásokra lenne szükség.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.