Sokkoló számok: egyre kevesebb sertést látnak a magyar vágóhidak
Több mint 5 százalékkal csökkent a kocalétszám
Több mint 5 százalékkal csökkent a kocalétszám
A jelen és a jövő problémáiról tanácskoztak.
Több százezer magyar gazda folytat "látszattermelést"
Örülhetnek a gazdák.
Ráadásul kétszer is!
Megint egy katasztrófa, ami a román szállítmánnyal történt.
A szakemberek szerint már rég számítani lehetett erre
Kemény volt az első három negyedév.
A fiatalság nem mentség a felelőtlenségre
Ennyi szabálytalanságot talán még a szakemberek se tapasztaltak.
A tekintélyes lap az ügy kapcsán tovább is megy.
De szokásához híven bármikor léphet egy meglepőt.
Már nem érdekes, hogy kinél mikor volt madárinfluenza
A Talentis Agro Zrt. tulajdonába került a Kartali Vagyonkezelő Zrt.
Kiemelten vizsgálják a pálinka-előállítókat és -forgalmazókat.
Vannak félreértések.
Bejelölnéd Malackát?
Már csak 80 kilométerre van tőle
Piero Pini a legnagyobb magyar vágóhíd tulajdonosa
Szeptemberben alig nőttek a mezőgazdasági termelői árak.

A hazánkban termesztett sütőtökök jelentős része az óriástök fajtái közé tartozik.
Nem csak az számít, hány milliméter esik, hanem az is, milyen talajra, milyen gyorsan és milyen növényre hull.
Az ősz nemcsak a lehulló levelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem a gyepápolás egyik legfontosabb szezonja is.
Táplálkozási szempontból nincs olyan, hogy „legegészségesebb hús”, mindnek van olyan tulajdonsága, amely miatt értékes lehet az étrendben.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.