Óriási akció zajlott Magyarországon is: meg is lett az eredménye
Világszerte gyarapodik a fehér gólyák állománya, Magyarországon stabil a helyzet.
Világszerte gyarapodik a fehér gólyák állománya, Magyarországon stabil a helyzet.
Ha a következő hetekben nem lesz eső, az lehúzhatja az ország éves teljesítményét.
Tavaly 38%-kal több tranzakció keretében 25%-kal nagyobb termőföldterület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9%-os drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon.
Molnár Béla és két fia, Gergely és Dániel beszél a közös munkáról, a digitalizáció szerepéről és a minőségi termelésről, magas szinten digitalizált növénytermesztő gazdaságukban.
A 2022-es súlyos aszályhoz hasonló helyzet alakulhat ki itthon, mivel május közepe óta az ország jelentős területein gyakorlatilag nem hullott csapadék.
Az Agrárminisztérium államtitkára szerint ugyanakkor 3 éven belül elérhetjük a félmillió hektárnyi öntözött mezőgazdasági területet.
Idén is pusztító szárazságra és forróságra lehet számítani Magyarországon, fel kell készülni.
Az Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott javaslat célja a vízgazdálkodással kapcsolatos előírások átláthatóbbá és rugalmasabbá tétele.
Ráadásul Duna és a Tisza alacsony vízszintje különösen aggasztó, mivel ezek a folyók akár 100-150 kilométeres távolságból is képesek elvonni a talajvizet.
8-10 nap múlva kezdődhet meg a hosszú tenyészidejű búzafajták aratása Magyarországon.
A legsúlyosabb minőségi és mennyiségi veszteséget a termesztés során a vírusos betegségek okozzák.
A kártevő komoly kihívást jelentenek a kiskertekben, különösen a keresztesvirágú növények termesztésénél.
A tavalyról áthúzódó aszály és a téli csapadékhiány olyan krízist válthat ki, amely komoly gondokat okozhat idén
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a vízfelhasználás hatékonyságát javító pályázati felhívás.
Egyre súlyosbodik az aszályhelyzet, az ország nagy részén már most kritikusan száraz a talaj felső félméteres rétege.
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz.
A szakértők szerint az agráriumban szakítani kell a vízelvezetés gondolatával, és a vízmegtartásra kellene összpontosítani.
A magyar mezőgazdaság jövőjét egyre inkább meghatározza az elérhető víz mennyisége
Ha nem érkezik nagyobb mennyiségű csapadék a magyar földekre, annak komoly következményei lesznek a kukoricatermésre nézve.
A talajtípus meghatározza a kert adottságait, de némiképp módosítható, van lehetőség korrekcióra.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.